Goffine, Leonhard (O.Praem.): Fő tisztelendő Goffine úrnak apostoli, és evangyéliomi tudományra oktató könyvének második vagy-is innepi része (Pest, 1823) - 10.109b

.tanaiét ^ ■’■atisa. , Élőbeszéd. BT ás része a’ F6 T. Szerző Űr munkájának az: Hogy az Innepiő Részben amaz Szentek életének le-irásában, kiknek emlékezetét vagy hajdan üliöite, vagy még most- is innepli az Ariyaszentegyház, nem valami szemeten szedett hitvánságok; se nem szem-fény-vesztő képzemé^ nyék, ’s annál inkább nem bűbájos tsavargások, a’vagy igen alatsony elméknek véleményi ; hanem éppen fon­tos , hiteles , és minden kételkedést ki-rekesztő régi rit­kaságok: Mert azok igen józan értelemmel bíró, ’s pár- tolkodni nem tudó embereknek hagyományi : a’ kik az el-választott Igazaknak meg-jutalmazásában a’ Szenteket koronázó Istent, mélyen imádni, a’természet fölött való jóságoknak gyakorlására gyúlladott Földi Vitéz-társaik­nak pedig minden jóra szánakozott igaz lelküségeket il­lendőképpen tanulták tisztelni , és íneg-betsülm. Kiknek kegyes gazdálkodásával, ’s kiváltképpen pedig a’ Boldogult Szentek példájának álhatatos köve­tésével valaki idvességesen kivan élni, az bizonnyal tu­lajdon hitének eredetét, vallásának fundamentomát, a’ Keresztény tökélletességnek követhetni való államánnyát ebből a’ Könyvetskéből, mint valami tiszta, és igazat mutató Tükörből, úgy ki-fogja nézni. A’ jóságos tsele- kedetekben gyakorlatoskodó eleven Keresztény a’jó er- költsöknek nyomozására, tés magának e’ földi számki­vetésben Paraditsomi boldogságát szerezhető foglala­tosságokra többnél több ’s újnál újjabb indító okokat, és ösztönöket fog találni: A’ kitsiny hitű lágy meleg lassúságának fel-gyullasztására lábai előtt kérésztől fekvő akadályai között térséges útat, és menedékes ösvényt: a’ világi viszontagságok között haboskodó Keresztény Vitéz különös lelki vigasztalásokat ,* és kivántt meg-nyu-* govást: szóval minden Istennek élő ájtatos ember, vagy Lelket tápláló igaz eledelt, vagy hasznos úti költséget, vagy a’ várandó örök életnek bizonyos zsóldát ennek a’ ritka hasznú munkának nem tsak olvasásából, de olva­sásának haliomásából-is fogja venni, és magának meg­szerezni.

Next

/
Thumbnails
Contents