Csajághy Sándor: Az' anyaszentegyház ellensége megczáfolva a' történetekből és legjelesebb protestansok nézeteikből (Pest, 1840) - 10.090

TOLDALÉK

205 állal eképen megmentett Anyaszentegyház annál mélyebb gyö­keret verve tenyészett új ’s termékenyebb földében. A’ népvándorlás tehát valamint minden Krisztus igaz Anya- szentegyházátol eltérttekre iszonyú romlást hozott; úgy annál inkább erősítette, ’s emelte az igaz Anyaszentegyházat. Mind azok tehát, kik szemügyre veszik, hogy az istenigéje épen azon időben , midőn Asiaban elnyomaték, Németországban Europa szivének vette útját, kénytelenek lesznek megvallani, hogy ez Isten müve, az ő akaratja volt. Busch Az igy már egészen szabad Anyaszentegyház most minden erejét kifejtette, és sok századokon át a’ kormányok ’s valódi polgárosodásnak legerősebb támasza lön, midőn a’ rend ’s ál­landóság , tekintet ’s csalhatlanság elveit mindenütt és minden­kor megőrizvén ’s megszentelvén, a’ trónok megerősítése ál­tal a’ barbárokat megszelídítette, a’ hatalmasok despotismusának elnyomása által a’ nemzeteket oltalmazta, oktatta; a’ tudományo­kat fentartotta, és a’ miiértelmet (Äunfiftnn) az embernek ma­gasabb valójához képest kifejtette és megerősítette. Ezen időkben sem hagyták azonban az Anyaszentegyházat ellenséges felekezők ostromlatlan; de minden religióbeli téve­dés , minden felekezés, csak rövid létű tünemény, csak napi életű állatocska volt, melly reggel kezde, este már megszűnő lenni ; melly ha elég meggondolatlan volt az igaz világosságtol környezett trónok körül repkedni, épen ezeknél égette el szár­nyait , ’s megitéltetve lehullott. De az Ur, ismét nehéz kisértetet küldött Anyaszentegy- házára, midőn, — mint azt már a’próféták megjövendölték, — megengedd, hogy királyok’s hatalomviselők ellene keljenek, földi érdekektől vakittatva tőle magokat elszakítsák, és alatt­valóik nagyobb részét is erőhatalommal magok után vonják. *) 1) Busch I. c. S. 35. *) A’ protestánsok szüntelen szemükre vetik a’ katholicusoknak a’ com­pelle intraro (-t) vagy is religioi erőszakolást, holott a’ történetek’ minden lapja ellenkezőt tanúsít, minthogy a’legnagyobb erőszak nél­kül egy protestáns 6tatus sem állhatna, vagy bár fen nem tarthatná magát. — Elég bizonyitmány erre csak az is , hogy minden jogaik előjogaik és szubadékaik p a c i fi c a t i ók o n, az az: véren — alapszanak.

Next

/
Thumbnails
Contents