Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
97 tesz egyebet, mint hogy felebarátunknak minden szidalmazása sokkal nagyobb és büntetésre méltóbb vétek a szívben rejlő haragnál, valamint súlyosabbaknak tartattak ama vétkek is, mellyek fölött a zsidóknál a gyülekezet Ítélt. dj Végre Jézus a haragnak még magasabb lépcsö- zetét jegyzi meg, s egyszersmind hozzá mért súlyosabb büntetést is, mondván: A ki pedig atyjafiának mondja: bolond, köteles a gehenna tüzére, Felebarátunkat tréfából, vagy békétlenségből bolondnak nevezni, magában véve ugyan nem nagy vétek; ha azonban e szó azon értelemben vétetik, mellyben Jézus vévé, név szerint felebarátunk káromlása, boszus rágalmazása vagy becsületének nyilvános megsértése gyanánt: nem csoda, ha e vétket az Istenember a gehenna vagyis pokol tüzére mondá méltónak. Erkölcsi emlékeztetés. Mind ezekből, miket itt Jézus a felebarát elleni haragról, valamint annak rágalmazásáról is mondott, világosan láthatni, milly káros a harag, ha az ember azt növekedni s tiltott módra kitörni engedi. A haragos mindig Isten büntetését vonja magára, s minthogy ön magát embertársa ellenének nyilatkoztatja, e fölött Istenének is ellenségévé lesz. Minél okosabban kívánunk tehát cselekedni, annál inkább törekedjünk szívünkben a haragnak első csiráit megfojtani, hogy igy a szeretetlenségnek nagyobb vétkeit, s a minden gonosznak igazságos boszulójától ezekre mért nehéz büntetést magunktól eltávoztassuk. ej Már ha az, ki felebarátjára csak egyszer haragszik, Isten előtt magát illy büntetésre teszi méltóvá: tetszhetik-e neki olly ember, ki felebarátja iránt tarlós gyűlöletet vagy neheztelést táplál ? — S ha ő nem tetszik az Istennek, váljon fog-e neki tetszeni azon áldozat, mellyet illy vétkes állapotban nyújtaná? — És mi haszna az áldozatnak, melly Istennek nem tetszik? Nem kellene-e ellávolitni az okokat, mellyek miatt ezen áldozatban nem II. Kötet. 7