Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b

405 Átmenet a hittanitmányra. Miért dicsérte Jézusa ianitmányainak hallgatásában olly figyelmes Mariál? Nemde, mivel a legjobb részt vá­lasztotta? De mit akart Jézus e szók által mást mondani, mint hogy minden egyebek elé helyhezé azt, mi lelki üdvére vala szükséges ? —Nem szükséges-e tehát Jézus lanítmányinak figyelmes hallgatása a léleknek üdvössé­gére ? Átmenet az erkölcstanitmányra. Talán valami mást tartalmaz a templomban vagy ta­nodában előadott hittanílás, mint Jézusnak tanitmányát? Bizonnyal nem. Ne hallgassuk-e tehát Jézus tanilmányit minden kitelhető figyelemmel? Mert nem szükséges*e annak figyelmes hallgatása lelki üdvünkre? Nem köte­lességünk-e tehát a hitoktatást legnagyobb figyelemmel hallgatni ? Az erkölcstanitmánynak bővítése. Lásd Advent negyed vasárnapján az első rovatot. III. Rovat. ( Martha a szűkölködő Jézust házába befogadta, s kitűnő szeretettel szolgált neki, i. i a na 10 m > Maria Je'zus szavait nagy figyelemmel hallgatá, Jézus dicsérte Mariát az üdv dolgának okos választása ' végett. II. Erkölcstanitmány. Cselekedjünk a szegényekkel és szüköl- ködökkel minden kitelhető irgalmasságot. • Átmenet az erkölcstanitmányra, Nem tanűsitott-e Mártha igen kegyes és jó szivet az Üdvözítő iránt, minthogy öt szűkölködő állapotában béfogadá s neki szolgált, s nem nyerle-e meg e szives szolgálata által tetszését? Ne nyilvánítsunk-e mi is a

Next

/
Thumbnails
Contents