Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b

403 ró 1 elmélkedjetek, nem a földiekről; t.i. az örök üdvösségről, s nem csupán a földi javakról; szent Pál Koloss. 3, 2. 6) Példa. Maga az Üdvözítő adott gyermekségé­ben példát, miként mindenek előtt főleg arról gondos­kodjunk, mi által örök üdvünket eszközölhetjük. Mert már életkorának tizenkettedik évében fő foglalatossága volt az isteni szolgálatnak látogatása, és a zsidó Írástu­dóknak isteni igazságokra való oktatása; ö se szülei tár­sasága által, bár ez neki igen kedves volt, se más va­lami által el nem engedé magát vonni attól, mit neki mennyei atyjának akarata tisztévé tett. Luk. 2, 49. 7) Serkentés. Úgy ti is Fiaim! e dicső példa szerint mindigarról gondoskodjatok főleg, mit a mennyei atyának akarata kötelességtekké tesz, és a mi benne­teket, ha nem is ideiglenesen, de örökké boldogíthat- Soha a gonoszlársak csábszavai, vagy tulajdon gonosz hajlamotok által kötelességtektöl vissza ne engedjétek magatokat tartóztatni. Az örök üdvösség és lelketekröli gondoskodás mindenha legfontosabb s leglényegesebb legyen előttetek; ellenben minden egyebet csak árnyék­nak tartsatok, melly csupán az érzékeket vakíthatja meg rövid időre. De miként tehetendjük — fogjátok talán kér­dezni—üdvünk dolgát főgondunkká? Nem másképKed- vesim! mint ha főleg a hitben s más üdvös igazságok­ban]' oktatást már ifjuságtokban sziveteken hordandjálok; ha egy órát se mulasztatok el hivalkodva, mellyben lei- keleket üdvös és szükséges igazságokkal ékesíthetitek, sziveteket erényre gyúlaszlhatjátok, a jót a gonosztól megkülönböztetni tanulhatjátok, és igy egy jámbor és Istennek tetsző életnek alapját idején megvethetitek. Mint valamelly kincset úgy őrizzetek meg minden szüléitek és tanítóitoktól nyert üdvös intést, lebegjenek azok mindig szemeitek elölt, s az állalok kijelelt nyomon híven ha­ladjatok. Ifjuságtok kötelességeit tekintsétek úgy, mint ugyanannyi eszközt az örök boldogságra, s azokat va­26 *

Next

/
Thumbnails
Contents