Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b

315 ez azon igaz férfiúra nézve, hogy a jó Isten annak látá­sával igéré öt megörvendeztetni, kit olly forrón kívánt látni! d') Minthogy tehát az Isten hü Ígéreteinek teljesíté­sében, meg" is rendelé azt valóban, hogy Simeon azujon- nanszületett Üdvözítőt halála elölt meglátá. Épen az idő­ben t. i, mellyben a kis Jézus- Mária és Jószef által a jerusalemi templomba hozatott, a sz. Lélek belső sugar- latából szinte oda jött. 0 ugyan nem vala pap, ki hiva­tása tisztje szerint jelent volna meg a templomban, hogy ott valamelly isteni szolgálatot végezne, hanem csak mint jámbor Israel fia jőve oda ájtatosságát végzendő. Egé­szen magán kívül ragadtatva szerencséjétől, vévé a gyer­meket, kit ugyanazon pillanatban Messiásnak ismert, megindult lélekkel emelé azt karjaira; elismeré a nagy kegyességet, mellyben az Isten őt részesité, hogy t. i. személy szerint megmutatá neki a világ Megváltóját; és áldá ezért őt, az az, szóval és szívvel köszönte neki e páratlan jótéteményt. — Hasonlag mi is mindenkor tüs­tént hálaköszönetet rehegjünk a jó Istennek, s magasz­taljuk öt kegyéért, valahányszor különös jótéteményt, avagy malasztot nyerünk tőle. e') Hogy Simeon a nyert szerencse fölötti örömét szemhetünöleg nyilvánítsa, örömhangon igy kiálta föl: Most bocsátód el Uram! a te szolgádat a te igéd szerint békességben, az az, most ö- römmel halok meg Uram! mert megéltem azt, mit annyi idő óta mindig kívántam, s te nekem kivánatom szerint megígértél. Mert látták az én szemeim a te Üdvözitődet, kit szerzettéi minden népnek színe eleibe, világosságéi a pogányoknak megvilágositására, és dicsőségül a te né­pednek Israelnek; az az, mert kívánságom szerint láttam a várt Messiást, kit te minden nemzetek javára a világra -küldöttéi, hogy az igazhivö népet dicsőítse, a hitetlen pogányokat pedig megtérítse, és az igaz hitnek

Next

/
Thumbnails
Contents