Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
307 templom pitvarában. E megátalkodottságnak büntetése tanúlságul szolgálhat nekünk, hogy soha sem szabad jó intéseknek gonoszul ellenszegülnünk, ha nem akarjuk egyszersmind megátalkodottságunknak iszonyú következményeit érezni. d) A zsidók, kiknek keménységűket, és makacsságukat Jézus olly nyomosán szemökre veté, nagyobb részt Jerusalem városának lakosi voltak. Ez Zsidóországnak fővárosa volt, hová az Isten már az ó frigyben több prófétákat és sz. férfiakat küldött, hogy lakosait a bűn ösvényéről visszatérítvén, jámbor és Istennek tetsző szent életre vezérelje. De legtöbben közölök roszul fogadtattak, és a nyakas nép által gyülöltettek s megölettek. Azért jövendőié meg az Üdvözítő, hogy azok is, kiket mennybemenetele után küldend hozzájok az Isten igéjének hirdetésére, hálátlansággal fognak Jerusálem- ben fogadtatni. Fájérzettel panaszolkodott ezen érzéketlen város ellen, és java iránt annyiszor tanúsított anyai gondoskodását a kotlós tyúkról vont hasonlatban adja elő. A kotlós tyuk, úgy mond, kiterjeszti szárnyait, hogy alájok gyűjtse csirkéit, és a ragadozó madarak megtámadásai ellen védje: úgy én is már rég óta hozzátok küldözgetem prófétáimat, hogy megjavítsanak, s még most is egyesitni kívánnálak benneteket magammal tanitványim oktatásai, és hirdetései által. De már akkor meghiúsítottátok legjobb szándokimat prófétáim iránt tanúsított engedetlenségiek által, és még most is nyakas- kodtok tanitmányaim irányában. Ezen ellenszegülésnek méltó büntetéséül tehát pusztán hagyatik nektek a ti házatok, az az, városiok az ellenségnek adatik által, annak birtokosai szélüzetnek, és a templom kőhalommá fog változtatni. Erkölcsi emlékez tetés. Milly fájdalmas lehet az a jó atyára nézve, ha gyermekeinek javára irányzott fáradsága meghiúsul? Milly balgául cselekszenek azok, kik a vett jó tanácsnak szántszándékosan el20*