Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b

202

csétlenségében? S nem indul-e sajonra, látván a szegénynek könnyhullatását? Ezt cselekvé Jézus is. Mert alig vévé észre ezen özvegynek bánatát, s fájdalmát, máris részvétre gerjedvén ime szeretetteljes szókkal vigasztald öt: Ne sírj.

Erkölcsi emlékezteiés. Ezen körülmények tanitnak bennünket 1) hogy mindenkor iparkodjunk jó erkölcs, s dicséretes viselet által szüléinknek öröme lenni, és igy azoknak szeretetétmegérdemleni. 2) Hogy Üdvözítőnknek a szerencsétlenek, és nyomasztottak iránti kegyességét kövessük, és minden lehető alkalommal vigasztaljuk őket.

d) Azonban segítve van-e mindenkor csupa vigasztaló szókkal a szerencsétlenen? Nem kiván-e valódi segélyt is szükségnek idején? Ez inditá a kegyes Üdvözítőt arra, hogy az özvegynek könnyeit letörölje, és isteni mindenhatóságával olly müvet végezzen, mellyel egyedül képes búgondját szivéből kiirtani. A gyászpad vivőinek tehát megállapodást parancsolt, közelebb lépett, a koporsót megérintő,s igy szólitá a megholtat: Fiú! neked mondom, kelj fel! Hakinek hatalma van másnak valamit parancsolni, mi egyébre mutat az, mint hogy annak ura? Midőn tehát Jézus a holtnak a fölkelést parancsolta, nem nyilvánitotta-e fölötte legfőbb hatalmát? Nem mondá-e mintegy nyilvánosan, miszerint ö minden teremtménynek legfőbb ura, s hogy ö egyedül az, ki határtalan hatalommal áll élet, s halál fölött ? — És valóban úgy vala, minthogy örök és igaz Isten volt. Ez ókból nem is volt szükséges, hogy valakit halottaiból föltámasztandó Illés és Elizeus módjára imádkozzék, s isteni segélyért könyörögjön, hanem csupán akaratát nyilvánitá, miszerint a megholt ifjút az életre kívánja visszahívni.

e) És milly készen engedelmeskedett e holt Istene parancsának ? — Jézusnak csupán szavára visszatért az élet a holt testbe; s az ifjú fölegyenesedett a koporsó-