Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
161 felebarátink iránt, ha rajtok szükségükben legalább ese- dezésünkkel segíthetünk? S váljon mindig olly fiűi bizalommal vagyunk-e Isten iránt, ha tőle valamit kérünk? bj Az emberek nem szokták mindenkor a szüköl- ködöknek, vagy ezek szószólóinak kérését meghallgatni: Gyakran keményszivüebbek s érzéketlenebbek, sem hogy embertársuk nyomora meglágyíthatná szívókét?— Jézus azonban az isteni emberbarátaiig vévé ezen emberek kérelmét, tüstént hajlandónak mutatkozott azt teljesíteni. Félre vivé tehát a beteget a seregből, az az, elvezető őt a többi emberek közöl, hogy megmutassa, miszerint ama jótétemény által, mellyet vele lenni kivánt, nem keres hiú dicsőséget az emberek közt, továbbá nyálával érintette e férfiúnak nyelvét, azután az égre emelvén szemeit fohászkodott, s a siketnémának nyelvét és füleit syriai nyelven igy szólitá: Effeta, az az, nyilatkozzál meg. Igaz, hogy mint Isten minden készület nélkül s csupán akaratjából egy szempillantás alatt visszaadhatta volna szavát és hallását; azonban ö e jótéteménynél a külső cselekvény által, mellyel azt kiséré, erősebben kivánt érzékeinkre halni, továbbá az égre tekintés és fohász által oktatni kivánt bennünket, hogy semmi fontos dologhoz ne fogjunk a nélkül, hogy az Istenről ne gondolkoznánk és segélyét ki ne kérnök. c) Nem kell- e minden teremtménynek teremtöje parancsát teljesíteni? — ügy a sikelnémának beteg tagjai is tüstént engedelmeskedtek az Istenembernek az egyetlen Effeta szóra, mellyel nekik a megnyílást parancsok!. A fülek megnyíltak, és a nyelv egyszerre olly tökéletesén megoldatott, hogy a beteg hallását szavával együtt ugyanazon időben visszanyerte. Ez kétségkül minden emberi erőt túlhaladó, következőleg csodamü volt, mellyel az Üdvözítő isteni erejét tanúsitá; de egyszersmind valódi irgalmassági cselekedet s nagy jótétemény is ama szerencsétlenre nézve, mert szavának és hallásának előbbi használatát visszanyerte, minélfogva olly II. Kötet. 11