Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b

159

lekedeteinket, vagy ha már másoknak érlésére estek, tulajdonítsuk csupán Istennek, ne pedig ön magunknak.

4) Szentirati szöveg. Nem dicséretes, mond sz. Pál, a ki magát ajánlja, hanem a kit az Isten ajánl. Kor. 2. 1. 10,18. Maga Jézus is parancsolja hívőinek, hogy megtevőn bár mindeneket, miket tölök Isten és a hit követel, mégis hasztalan szolgáknak véljék magokat, s nyilván is ill yeneknek vallják. Luk. 17,10.

5) E m 1 é k m o n d a t o k. Nem jó illatú az öndicsé- rel. — Az erény ön magát dicséri.'— Nem nekünk U r a m!n e m nekünk, hanem a t e nevednek adj dicsőséget. 113. Zs.

6) Fohász az I s t e n h e z. Nem, édes Istenem ! soha sem cselekszem olly oktalanul, hogy jó cselekede- timérl magamat dicsérjem, mellyek egészen a te malasz- todnak müvei. Vagy képes vagyok-e jót s üdvösségre érdemest saját erőmből művelni? Nem-e csupán a te irgalmad, ha jót cselekedhetek? S nem-e csupán a gonosz az én sajátom? — Egyedül neked tulajdonítok tehát minden jót, neked mondok érte köszönetét, s egyedül tőled várom el annak jutalmát csöndességben. Jobb nekem Istenemnek tetszése, mint a világnak hiú dicsérete. Te őrizd meg tehát Istenem! nyelvemet, hogy soha dicsvágy s kérkedésből öndicséretét ne hangoztassa.

Pünkösd után tizenegyedik Vasárnapon.

Evangeliom sz. Márk 7, 31—37.

Az időben lumenvén Jézus a Tyrus határiból, jőve Sidon által a galilaeai tengerhez a Decapolis határi közölt. És hozának neki egy süketet és némát, és kérik vala ötét, hogy reá tenné a kezét a'). És félrevivén ötét a seregből, annak füleibe bocsátá az ujjait: és pökvén illeté annak nyelvét, és föltekintvén mennybe, fohászkodék és monda neki: Effeta, az az, nyilatkozzál meg b). És mindjárt inegnyilatkozá- nak az ö fülei > és megoldaték a nyelvének kötele, és igazán szól vala c). És megparancsolá nékik , hogy valakinek meg ne mondanák d).