Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
150 Az evangeliomnak értelmezése. aj Váljon igaz-e az Isten előtt is az ember, ha ön magát annak tartja? Kicsoda az, ki őt egyedül megigazolhatja? Ki Ítélhet tehát legbiztosabban igazsága fölött?— És ha bár az Isten szemei előtt igaz volna is, megvessen-e azért másokat, kik neki kevésbé látszanak igazaknak?— Nem köszönheti-e egész igazságát Isten ön- kénytes kegyeinek? Nem volna-e tehát legméltatlanabb büszkeség, ezen igazság végett mások fölé emelkedni? Hogy azoknak büszkesége megszégyenítessék, kik magokat erkölcsi tökélyeikért jobbaknak tartják másoknál, tanulságul e példabeszédet mondja Jézus két imádkozó emberről. Megfoghatóvá akaró f. i. tenni, milly utálatossá teszi az embert Istennek szemei előtt a nagyravá- gyás s embertársának megvetése, s milly kévéssé érdemesíti magát ez által kegyeire. Meg akara bennünket továbbá az imádság módjára tanítani, hogy őt egyházában kellőleg tiszteljük. E végre a farizeus, és publiká- nus példáját használta. Tudjuk, miszerint a farizeusok olly emberek voltak, kik magokat kevélyen mások fölé emelték. Egész boldogságukat másoktóli tiszteltetésök- ben keresék. E czélból jó cselekedeteiket nyilván gyakorlók, hogy mindenkitől láttassanak, és erényeseknek tartassanak. Továbbá minden embert megvetettek, ki nem úgy élt mint ők. A publikánusok ellenben olly emberek voltak, kik bár nem viseltek gonosz életet, hivatásuk végett mégis közönségesen gonosz és bűnösöknek tartattak. (Lásd ezen kivtil a Pünkösd után harmadik vasárnapi evangeliomnak értelmezését a és b betű alatt.) ó) E két ember: a kevély farizeus és bűnös publi- kánus, mond Jézus, ugyanazon időben ménének a templomba Istent imádandók. De ugyan mi a jó imádságnak főkelléke? nem-e az alázatosság, mellyel az imádkozó elismeri Isten előtt méltatlanságát s bánatos szívvel kö