Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
129 mit tevő legyen nyomorán a jövőben némiileg könnyebbítendő. „Dolgozni nem tudok, gondola, mert soha sem tanultam, s csak a jó és kényelmes éleihez szoktam; koldulni pedig szégyenlek, mert eddigi tekintélyemmel meg nem fér.Mit cselekedjem tehát, minthogy fölmon- dá Uram a szolgálatot.“ Erkölcsijegyzet. így szokták gyakran meggondolatlan gyermekek is későn megbánni hibáikat és aggálylyal eszközről gondolkozni, mikép menekülhetnének meg a büntetéstől, a midőn elöljáróik állal valamelly gonosz lényen éretnek s azt többé nem tagadhatják. Jobb a vétket soha el nem követni, mint csak akkor kerülni kívánni, mikor már kellemetlen eredményeit kényszerí- tetünk tapasztalni. d) Ha az igazságtalan sáfár uránál őszinte bánattal vétke bocsánatjáért esdett volna, ez talán alkalmas eszköz Ieendett szomorú jövőjét eltávolítani. Azonban zavart helyzetében még több igazságtalanságra szánta el magát, hogy bekövetkező szerencsétlenségét elviselhetőbbé tegye. Mielőtt t. i. számot adna urának, ennek minden adósit titkon magához szólílá, s ön hatalma sze- szerint elengedő mindegyiknek adóssága egy részét, s tulajdon jelenlétében hagyá adóság jegyzékeiket meghamisítani, miszerint őket barátivá tegye s azt eszközölje, hogy öt utóbb szükségében gyámolítsák, és ha szolgálatát veszti, háladatosságból táplálják. e) Váljon dicséretet érdemel-e a sáfárnak ezen > ura iránti csalárd magaviseleté? Mert ugyan fel vagyunk-e jogosítva valakinek idegen adósságát elengedni, vagy más vagyonából valamit elajándékozni? — Nem volt-e mindazáltal ime tény forlélyos föltalálás ezen embertől s alkalmas eszköz, hogy magán szerencsétlenségében segítsen ? — Magának a családatyának is olly jól kigondolnak tetszett e csel, miután felőle értesült, hogy meg nem tartóztathatá magát, miszerint ne dicsérné a sáfárnak elmésségét; nem mintha helybenhagyná új csaII. Kötet. 9