Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a
384 megbántani? — De nem legfőbb ura-e az Isten mindeneknek? És váljon mi egyéb az imádság, mint Istennel való beszélgetés? Nem volna-e tehát legnagyobb vakmerőség a legfőbb Urat imádság által megszólítani, de öt ez alatt lelki szórakozottság, áhitatlanság, vagy egyéb csintalanság által szántszándékos tiszteletlenséggel illetni? Nem-e annál nagyobb e tiszteletlenség, minél nagyobb az úr, a ki ellen elkövettetik? 2) Kár. Gondoljunk csak egy tiszteletlen alattvalót , ki kegyurától szívességet vár, vagy egy koldust, ki a gazdagot sértő szókkal szólítja meg alamizsnáért? Váljon meghallgattatik-e ezen emberek könyörgése? Nem várhatnak-e kérésök teljesülte helyett igazságos dorgálást vakmeröségökérl ? — Hasonlag a tiszteletlen, és szórakozott imádkozó sem várhat egyebet Istentől, mint kérelmének megvetését. Mert ugyanakkor; midőn malasztért esedez, áhitatlansággal és kicsapongó gondolatokkal bántván meg az Istent, csúfolja azt, kit jól— tévőjéül óhajtana bírni. Nem válik-e e szerint vétekké imádsága? Nincs-e ennélfogva az Istennek joga öt szemtelensége miatt megbüntetni? Ezenkívül az illyen imádkozó, különös viselete által jámbor kereszténytársát is megbotránkoztatja, s megérdemli, hogy ez is megvesse öt, mint ollyat, ki Istenét megveti. 3) Példa. Egészen máskép imádkoztak azon jámbor férfiak, kiket a szenlirás, mint az imádkozóknak példányait állít élőnkbe. Mózes az Israeliták vezére vészes állapotban a népért igaz áhítattal, és égő buzgósággal imádkozott, s gyakran térdre hullva magosán fölemelt kezekkel kért Istentől segítséget. És imádságára úgy meg engesztelődön az Isten, hogy e népnek gyakran a megérdemlelt büntetést is elengedte. Móz. 2. k. 32, 11. A mint Dávid az Isten frigyszekrényét Obededon házától elkísérte, semmi által sem engedte magát ájtatosságában megzavartatni, hanem teljes szívből örvendezett, és énekeket zengedezett az Úrnak tiszteletére. Kir. 2. k. 6,
