Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a

298 voltak, sőt Ábrahám is a mi ősatyánk? Több vagy-e te ennél, hogy utódaidat halhatatlanokká akarod tenni ? Ebből csakugyan látjuk, hogy ördögöd van.“ így meg- vakitja az embert a gyűlölet, mellyet gyakran az ártat­lan iránt visel; mert nem figyelmezvén szavaira, s nem értvén kellőleg, elforgatja azoknak értelmét, s ollyas mit von ki belölök, mire a másik soha nem is gondolt. Jézus itt a lelki halálról szólott, az az, az örök kárhozatról; a zsidók pedig szavait a testi halálról mondottnak értették; és innét származott, hogy meg nem foghatták, mikép él­hetne valaki lélek szerint örökké, miután test szerint min­den embernek egyszer meg kell halnia. Tanulság. Másnak szavait nem kell mindjárt roszra magyarázni, vagy öt hazugságról vádolni, ha azo­kat világosan nem értjük, hanem meg kell előbb fontol­ni, váljon értjük-e azokat kellőleg, és váljon a másik nem köt-e velők olly értelmet össze, melly fölfogásun­kon tűlhág. f) Minthogy tehát a zsidók Jézus szavainak értel­mét föl nem fogták, hanem azt vélték, hogy Jézus azok által dicsekvöleg ön magát tiszteli, mivel t. i. halhatat- lanítni akará azokat, kik szavát megtartanák; mondását következőleg értelmező: Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi s a t. az az: „Ti engem ro- szúl értetek, hibás véleménytek szerint nagyravágyónak tartván. Ha én mint ember ön magamat dicsöitném, ez nem volna igaz dicsőség, mert ezt az ember soha önma­gának nem adhatja, hanem csak másoktól várhatja, kik tényei fölött Ítélhetnek. Azt tehát soha se tapasztalandjá- tok, hogy magamat dicsőítem; hanem egész dicsőítése­met mennyei atyámra bízom, kit ti Istenieknek ismertek, és a ki az én dicsőségemet mindenképen elömozditni tö­rekszik. Ez dicsőíthet egyedül legméltóbban engem, mert ismer, és legjobban tudja, ki vagyok. Én is tökéletesen ismerem öt, mert tőle jövök, és bizonnyal jobban isme­rem őt, mint ti. Ti is mondjátok ugyan, hogy ismeritek;

Next

/
Thumbnails
Contents