Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a
270 vagy hangját, valahányszor azt hitoktatás által hozzánk intézi, legnagyobb tisztelettel hallgassuk. fj Azonban Jézus azt cselekvé, mit a jó és gondos atya cselekedni szokott, látván hogy gyermeke félelem , és rettegéssel van eltelve. Nem hagyá apostolit soká kétes helyzetükben, hanem hozzájok lépett, szeretettel szólitá, és parancsolá, hogy kelnének fel a földről, vigasztalta, és bátorította őket. S valóban nem volt többé okuk olly igen félni. Mert a mint isteni mesterük szeretetdús biztatására a rettegésből magokhoz térvén szemeiket fölemelék, semmi félelmest nem láttak többé, hanem csak Jézust magát, s öt is szokott alkatában. Ebből kivehetők, hogy nem álfény csalta meg érzékeiket, hanem maga Jézus nyilatkoztatta ki nekik rövid időre magasztosságát, s hogy istenségét maga a mennyei atya hirdeté égből bocsátott szózatával minden egyéb emberi segély nélkül. gj Mondatott már, hogy Jézus nem akará dicsőülését nyilván történni, nehogy idő előtt, közönségessé váljék, és az emberek közt hire futamodjék. Erre neki bizonyosan legméltányosabb, s legjogszerübb okai voltak: azt kívánván tehát, hogy e különös esemény míg ő halandó testben az emberek közt tartózkodnék, titokban maradjon, megparancsolá a három apostolnak, kiket szemtanúkul választott, hogy e jelenésről kinek se szóljanak előbb mintsem halottaiból föltámadna. És hogy ezek ime parancsolatot valóban megtartották, és e jelenetről tanitómesterök föltámadásaig kinek se szólották, bizonyítja más két evangeliomiró. Erkölcstanítmány. Jézus apostolinak e haliga— tagsága tanít bennünket, hogy mi is mit mások, kivált szüléink és elöjáróink ránk bíznak, ha az különben senkire nézve sem ártalmas, soha ki ne fecsegjük, hanem mélyen elhallgassuk. A fecsegés által elvesztjük mások előtt becsületünket, míg ellenben a hallgatagság, melly jó és alapos okokból követeltetik tőlünk, mint okos, és
