Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a
268 liomiró megjegyzi, bekövetkező szenvedéséről, valószínűleg azért, hogy meggyőződjenek ez által az apostolok, mikép mind az, mit Jézus szenvedendett, nem vak véletlenből, sem más aljas okból, vagy tán vétek következtében , hanem Isten örök végzete szerint fog történni, s mivel mind ezekről már előbb isteni kinyilatkoztatás útján értesültek. ej Ki nem tartaná magát szerencsésnek, ha magasztos fényben ragyogó, s bizalmas barátitól környezett királyának közelében állhatna? Milly gyönyört szülne neki az illy fönséges és kellemes társaságbani résztvevős, a királyi ékszereknek, és fénynek szemlélése, a királylyali mulatás, s meghitt barátivali beszélgetésének hallása? — Ép illy örömet érzett a három apostol is az istenileg dicsöült, és látnokaitól környezett Üdvözítőnek jelenlétében, ki illy jeles, és magasztos alkatban láttató magát elöttök. Szerencséseknek is tárták magokat e körben mulathatni, és Péler olly élénk gyönyörrel lelt el, hogy örömében e boldog helyen tüstént három sátort a- kart ütni, és Jézussal mindenkorra itt kívánt lakni. Erkölcsi jegyzet. 1) Illy elbájoló az isteni magasztosság egyetlen sugarának tekintete, mellyben egykor az igazak Üdvözitöjöket dicsöült emberisége szerint látandják. Milly igen fölingerelheti vágyunkat ama gondolat, eboldogságban egykor részt vehetni? — De csak jámbor, s ártatlan gyermekek Ígérhetik magoknak Is- lenöke szépségének örvendetes látását. Mert boldogok, mond Jézus, a tiszta szivüek, mert ők látják az Istent. Ha tehát Kedvesim! élvezni akarjátok egykor ama gyönyört, Istenieket mennyei fényének leijében láthatni : már most kell iparkodnotok ifjú szívelek ártatlanságát, és tisztaságát megtartani, s az Istent mindig barátul bírni. 2) Péter nagy dicséretet érdemel, hogy mestere iránti jámbor kegyeletből a mint neki, úgy meghitt barátinak is sátort akart ahegyen építeni. Ez által ugyanis buzgoságát, szolgálati készségéi mutatá meg. Ennélfog