Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a
társát csábszavai által veszedelembe kivánja ejteni. A milly igaz tehát, hogy a gonosz ember rósz cselekedetei és tanácslatai által elárulja magát, olly való az is, hogy bizonyos ismérveket visel magán, mellyeknél fogva megismerheti öt az, ki társaságát kerülni akarja. A többi ide tartozó pontok az előbbi erkölcstanit- mányban megtekinthetők, s ide is alkalmazhatók. Bojt második Vasárnapján. Evangeliom. Sz. Máté 17, 1—9. Az időben: melléjevevé Jézus Pétert, és Jakabot és Jánost annak öcsesét, és vivé őket egy magas hegyre külön: és színében elváltozék elöltök, és fénylik az arczája, mint a nap; a ruhái pedig fehérek lettek, mint a hó aj. És ime megjelenék nekik Mózes és Illés: szólván vele bj. Felelvén pedig Péter mondá Jézusnak: Uram jó nekünk itt lennünk: ha akarod csináljunk itt három hajlékot, neked egyet, Mózesnek egyet, és Illésnek egyet c). Még ö szólván, ime fényes köd árnyékozá meg őket. És ime szózat a ködből mondván: Ez az én szerelmes Fiam! kiben nekem jó kedvem telt; ötét hallgassátok d). És állván a tanitványok arczájokra esének, és igen megfélemlének e). És hozzájok méné Jézus, és illeté őket, és monda nékik: Keljetek fel, és ne féljetek. Fölemelvén pedig az ö szemöket, senkit sem látának, hanem csak egyedül Jézust f). És alájövén azok a hegyről parancsolá nekik Jézus mondván: senkinek se mondjátok a látást, mig az ember fia halottaiból föl nem támad g). Az evangeliomnak értelmezése. aj Könnyen megismérhetö-e az, ki szokatlan ruhába burkolódzik ? — így az Isten fia is emberréléte által látható hüvelyt vevén föl, t. i. egy szolgának látható alakját , láthatlan istensége az emberek elől eltakartatott. Minthogy pedig igaz Isten volt, s tanitványi által is annak akart ismertetni; miután velők való társalkodása közben már többet jövendölt nekik leendő szenvedéséről s haláláról, és nem akarta, hogy kínszenvedésében máj-