Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a
259 vagy egészség megrontása veszélyének teszik ki magokat, s e mellett még várják, hogy a szerencsétlenségtől megoltalmaztassanak. Milly igen tarthatnak illy gyermekek attól , hogy a megbántott Isten vakmerőségük büntetéséül segélyét megvonandja tölök! /) Bár az ördög Jézustól már másodszor elutasíta- tolt, mindazállal még harmadszor is megmerészelte öt kisérteni. E kisértésnek anyaga nagyravágyás s földi javak utáni vágy vala. Tudta nevezetesen, hogy közönséges hibája az embereknek földi javak, vagy tekintély utáni vágyból mindent elkövetni, mi tölök kívántatik. Élvezeté tehát az Üdvözítőt egy magas hegyre, s körülte minden vidékeket megmutogatott neki, s ezen kívül még a világnak különféle tartományait megnevezé. S bár neki e tartományokra, mint Istentől eltaszitott léleknek semmi joga sem volt, mégis mindezt hazugéi s vakmerőn odaígérte Jézusnak, ha öt leborulva imádná. Erkölcsi emlékeztetés. Milly gyalázatos csalás rejlett az ördögnek ime szavaiban! így szokta ö közönségesen megcsalni azon embereket, kik sugarlásinak hisznek, s vagy pénz, vagy tisztelet, vagy élvek Ígérete állal elhagyják magokat kötelességektől lántorítatni. Milly kévéssé higyjünk tehát neki, s követőinek a gonosz társaknak, ha fényes ígérettel vétekre kívánnak csábítani! Bizonnyal valahányszor ezeknek szavaiban megnyugszunk, mindannyiszor megcsalaltatunk. (f) Milly képtelen vala különben az ördögnek kivá- nata, melly szerint imádtatni kívánt. Imádjunk-e vala- melíy teremtményt, vagy épen az Istentől örökre eltaszitott szellemet? Nem-e maga az Isten az, ki tőlünk imá- dástérdemel? Ez okbólmondá méltó boszankodássalÜdvözítőnk: Menj el Sátán! vagyis te gyalázatos kísértő, mert Írva vagyon: A te Uradat Istenedet i- mádjad, és csak ne ki szolgál j. E szavakkal meg- szalasztá a szemtelen ellenséget, ki öt e perczlől fogva elhagyá, s nem merészlé többé bűnre ingerleni. 17*