Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a

163 ügyünket bíznunk; mindazonáltal jóságábani bizalmunkat el ne veszítsük; ha a kért segélyt lüsténtmegnem nyer­jük. Gyakran t. i. későbben adja meg a jó Isten azt, mit előbb tőlünk megtagadott, részt hogy hitünket és bizal­munkat próba köre tegye, részt mivel a kért malasztnak későbbi vétele nekünk, vagy embertársunknak nagyobb hasznára van. Mit Jézus a jelen eseménynél meg is mu­tatott. Mert ámbár nem hallgatta meg s nem teljesítette tüstént anyjának kérelmét, teljesítette-*^ azt későbben mégis, hogy a teendő csoda annál szembetűnőbb legyen, s a jelenlévők lelkére kívánt hatást gyakoroljon. ej Szokásban volt a zsidóknál elődeik rendeléséből étel előtt kezeiket megmosni. Hasonlag étel közben is gyakrabban kiszokták ivó-és evőedényeiket vízben öb­líteni, mellyszokást tisztulásnak nevezék, E végből a kánai menyegzőn is hat nagy kökorsó volt felállítva, mellyekböl a tisztulásra kivántatolt viz meritetelt. E kor­sókat, mellyek talán üresek voltak már, csordultig meg- tölteté vízzel Urunk Jézus a szolgák által. fj A mint a szolgák parancsát teljesitetlék, men­tetett Üdvözítőnk a vizböl, s a násznagyhoz vitető azt. Itt a násznagy állal az értetődik, kinek gondja volt, hogy az ételek rendesen hordassanak föl, s a vendé­gek körül a kellő szolgálat meglétessék. A mint a fér­fiú a neki nyújtott vizet megizlelé, becses bornak ta­lálta azt; s mivel e csodálatos változásnak szerzőjét nem ismerő, azt vélé, hogy a vőlegény maga hozatá azt. S ezen okból csakugyan öt dicsérte, miszerintt.i. ö nem cselekednék úgy, mint más emberek, kik először te­szik föl a jó bort, s miután vendégeik megittasodtak már, állítanak roszat elébök. Azonban nem sokáig maradha­tott tévedésében. Mert midőn a vőlegény megvallotta volna, hogy ö e borról mitsem tud, és a szolgák az ese­tet elbeszélék; nyilvánossá lön, hogy Jézus volt az, ki a vizet borrá változtalá. gj Mi következhetett e nyilvánításból más, n)int 11 *

Next

/
Thumbnails
Contents