Bourdaloue, Louis (S.J.): Tisztelendő páter Bourdaloue Lajosnak prédikátziói. 7. könyv (Pest, 1815) - 10.047g

i C 80 ) seggéi mindazáltal bogy kiadván azt a’ paran­csolatot nektek, valamelly nehezebb dologra kö­telezett ő titeket, mint engem: mert azt akar­ta Ő bogy az a’ belsőképett való megválás sem­mit sem vett elf óletek a’ javaitoknak megtartá­sára , és cselédeteknek eltartására szükséges e- gész vigyázásból : már , egyikét a’ másikával egybe kapcsolni, azt nevezem én a’ ti állapo­totok’ vitézi erkölcsének. És vlaóban fogjátok ti mondani nékem, miképen érjen el az ember arra az evangyéliomi szegénységnek pontjára í Arra azt felelem én nektek , a’ mit felelt ön- nönmaga Krisztus Jézus majd nem hasonló egy dolog felól : lehetetlen a’ dolog az embereknek » de nem lehetetlen azoknak kik •önnönmagok- tói, és hivatalnak maiaszta nélkül avatkoznak bé a’ házasságba , vagy kiknek meg lévén azon maiasztok , nem élnek avval úgy a’ mint kelle­ne: de azoknak kik abban hívek minden lehet­ségessé válik. Abrahám ugyanazon állapotban élt, mellyben ti , ő néki kellett egyházat el­tartani, mint néktek , Ő nagyobb javakkal bírt, mint ti,. és azok a' veszendő javak soha legkis- sebb kívánságot sem gerjesztettek az őszívében és a’ kívánatosságnak tüzét meg nem gyújtot­ták abban. Legyen az akár hogyan , isméritek ti ked­ves Hallgatóim , a’ házasságnak kötelességit tudjátok ti annak bajait tudjátok a’ veszedelmit és következendőúl látjátok mennyire haszno­tokban járó dolog az , hogy az iránt megvilá- gosittassatok, arra vezettessetek segittessetek az Istentől ; az az : mennyire hasznotokban járó dolog az, hogy azt csak az Istennek választása által vegyétek fel, és hogy abban az Istennek kegyelmét magatokra vonjátok ? De ha én azt nem az isteni hívás által vettem fel , nincsen-e val-

Next

/
Thumbnails
Contents