Bourdaloue, Louis (S.J.): Tisztelendő páter Bourdaloue Lajosnak prédikátziói. 5. könyv (Pest, 1814) - 10.047e

( 8i ) ni ét nagy oktatásokat , mellyek fogják tenni e’ beszédemnek tárgyát, minekutána ’s a* t. Különösen a’ Zsidókról akart Sz. Pál A- pnstol szóllani, midőn mondotta, hogy e’ vi­lágnál« Fejedelmi közül senki sem ismérte meg az emberré lőtt Istennek titkában elrejtett böl- tseséget. (A) És annak ó általa adatott oka helyesen megmutatja azt, mivel hozzáteszi, mert ha óh megismerték volna azt a' botses- séget, soha föl nem feszítették volna a' ditsö- se’gnek Urát. (B) Az által, mondom: nyilván való az, hogy egyedül az Zsidók voltának azok kiket az Apostol értett, és kiknek sorsát sirat­ta : mert a’ nélkül is nem lehetett néki nem tudnia, hogy a’ Pogányok között voltak világ’ böltsei , világ szerént külömböztetett emberek , Mágusok; kik a’ tsillagnak, vagy inkább ma­gának az Istennek vezérlése alatt keresvén ’s imádván Krisztus Jésust, annak az isteni böl- tseségnek megismérésére elértek. De Sz. Pál Apostol ugyan azon beszédének folytatásában észrevéteti velünk, hogy a’ Zsidók* kik meg nem ismerték, és olly szerentsétlenék voltak hogy megismérni nem akarták , azt az Ember Isten’ titkában elrejtett Isten’ böltseségét, nagy szorgalmatosággal iparkodtak tellyességgel ellen- kezir egy böltseségét megismérni ’s követni; t. i. a’ világ’ böltseségét, kárhoztatott böltsesé­get , és mellynek hiúságát, úgymond ő, tet­szett az Istennek megszégyeníteni, elannyira, hogy bolondságról győzné meg azt: Nem bo- londá tette-é az Isten a’ világ' böltseségét. (C) Bizonyos pedig még az is* hogy azon világ’ Fejedelmi között, kik Sz. Pál’ üdéjétől fogva olJyképen vakoskodtak a’ Zsidóságban, Heró­(A) i Cor.í. (B)Tbid. v. 8. (C) l. Cor. I. 20. Nagy Böjti V. Könyv. F L

Next

/
Thumbnails
Contents