Bourdaloue, Louis (S.J.): Tisztelendő páter Bourdaloue Lajosnak prédikátziói. 2. könyv (Pest, 1814) - 10.047b

( 397 )

hogy az az Isten’ tanátsából, mint az ó kútfejéből, jött ki. Mert végtére, folytatja tovább Aranyszájú Szent János, mi különös vagyon a’ keresztényi törvényben , a’ mit a’ legépebb elmének ne kollessen jóvá hagyni ? Kötelezi az az embert, hogy ellene mondjon önnön magának, hogy sanyargassa a’ lelkét, hogy feszítse* meg a' testét: akarja az, bogy elfojtsa ó az o természeti indulatit, hogy hagyja el a’ hasznait * hogy szenvedjen el egy sérelmet a’ nélkül hogy boszút álljon, hogy hagyja elvinni a’ javait a’ nélkül hogy viszsza kérje azokat* parantsol az néki, látszatóképpen legnagyobban ellent szól- ló , legalább legszokatlanabb , két dolgokat, egy- gyikét azt , hogy gyűlölje a' rokonit, és jó barátit, másikát azt, hogy szeresse az üldözőit ’s ellen- ségit : véteknek tulajdonítja az néki , hogy a* gazdagságot ’s nagyságot, keresi, jó érköltsnek hogy ó alázatos, boldogságnak hogy ö szegény > öröm' okának hogy ó üldöztetik ’s gyötörtetik : regulázza az szintén az ó kívánságit-is, szintén az ö gondolatit: parantsolja az néki, hogy adandó alkalmatosságban vájja ki magának a’ szemét, vágja el a’ karját: végtére arra kinszeriti az Ótet, hogy vérétis ontsa, életét adja, halált * és legkegyetlenebb halált, szenvedjen, mihelyest azt kívánja az Ó isteni tiszteletének bötsülete, és az ó hitének megpróbálásáról vagyon a’ szó. Az pedig, Kedves Halgatóim , mind okosságos, és olly képpen okosságos, hogy ha nem kívánná azt az evangyéliomi törvény, ámbár én feles lehetek abban, és ámbár minő legyen az én szívemnek megvesztegetése, nehezen állanám meg, hogy ne kárhoztatnám azt. Jöjjünk a5 tzikkelyen kintvaló elül számlálásra, és kezdjük újra.

ü