Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025
43 annslv nem létele, Hitetlenségnek neveztetik. — Azon számtalan Ügyefogyottak között, kik a’Kristus Jésushoz folyamodtak nyomorúságoknak orvoslásáért, a’ Sz. Evangéliomban tsak egy példát se olvasunk , hogy Idvezitönk valamelyiktől meg tagadta volna segítségét. — Azonban minek előtte be teljesítette volna kéréseket, tudjuk az írásból, bogy az Úr Jésus eleven hitet, mint egy elkerülhetetlen lelki Készületet kívánt légyen tölök, vagy, hogy minek utánna meg halgatta volna kéréseket, azzal a’ kinyilatkoztatással szokta magától el botsátni, hogy t. i. az ö Hitek szabadította meg őket.—Ezen általa megkívánt, és meg hallgattatott Hit által pedig nem értette Kristus Jésus tsupán az ö hatalmáról való meg gyözetettéseket a’ hozzá folyamodóknak , hanem egyszersmind az ö mindenható jóságába való bizodalmokat is. 3. Azért el nem kell választani a’ keresztény Keménységet a' Kér. Hittől. Mert az Isten tsak azért esmérteti meg magát a’ Hit által, bogytelyes reménységgel bízzunk benne Sz. Dávid mondása szerént ,,Bízzanak benned, a’ kik ismérik a’ te nevedet” a) „Melly tsudálatos dolgokat ismertetett az Úr a’ mi Atyáinkal , meg parantsolván nekik, hogy azokat meg hagyják az ö fiaiknak, hogy azok által az Istenbe vessék reménységeket.” b) 3. Az Apostoli Hitvallásban, mellyet minden Keresztény gyakran, és nagyobb része roszszúl hebehurgyán, és minden ajtatosság nélkül, és sokszor minden figyelmetesség nélkül szokottéi mondani, noha abban minden szó a’ Szent Relígió fö- vebb szentséges titkainak vallás - tétele , — nem mondjuk: Hiszek egy Istent, sem azt: hiszek egy Istennek, hanem: hiszek egy Istenbe. És ez a’ szó a’ mint azt a’ Sz. Atyák szerént az Isteni Tudoa) Zsolt. 9, 11. b) Zsolt. 77. 7.9-