Danielik János: A katholicus egyházi javak- és alapítványokról tulajdonjogi tekintetben (Pest, 1848) - 02.429

szerződés, melly a’ két felet kölcsönösen kötelezle, ’s mellynek föltételeit a’ papok nem teljesítvén, azaz: a’ javakat eredeti czéljaikra nem fordítván, a’ jogigényt elvesztették, a’ status pedig kötelezettsége alól fölmentetett. Erre nézve több dolgot kell figyelembe venni. Nevezetesen: minden oklevelekből kitetszik, hogy a’ javak senkinek személyére, hanem e' vagy amaz egyházi testület1 javára adatlak. — Az igaz birtokos tehát az egyház; a’ papok annak csak koronkint egymást fölváltó törvényes kezelői, sáfárai. Már lehet, hogy a1 sáfár, a1 kezelő, egyszer-másszor nem úgy használta a1 jövedelmeket, a1 mint ezt talán az egyházi alapítványok’ természete, a’ kánonok’ szelleme megkívánta volna; de ez esetben is minden, a1 mit tenni szabad és tenni kell, nem az igaz és ártatlan, (hütelen sáfárait mindig kárhoztató, sőt büntető) birtokosnak, az egyháznak exspoliatiójában, hanem azon jog- és kötelességben áll, miszerint a1 hütelen sáfár, az alapilók'szán- dokának becsülése- és lelkismeretes teljesítésére szo- rittassék; és e1 jog és kötelesség sem illeti a1 legfőbb világi hatalmat, mint illyet, ha nem igen is illeti nálunk a1 fejedelmet, mint apostoli királyt: különben pedigvisz- szaesik a’ tulajdonos egyházra, melly azt itélőszékei és zsinatok' utján gyakorolja. — Hogy pedig a’ vádat, melly szerint a’ papság, az alapilók által szabott föltételeket nem teljesítvén, javaihoz a1 jogigényt elvesztette volna, kellőleg megítélhessük, kutassuk föl ezen föltételeket, lássuk a’ terheket és kötelességeket, mellyeket a’ kegyes alapítók, vagy pedig maguk a’ honi törvények az egyházi javakhoz csatollak. Sz. Istvánnak a’ pécsváradi apátság1 alapitó oklevelében ezeket olvassuk: „Credimus et vere scimus, si locis divino cultui mancipatis, potestatem atque honores aug- mentaverimus, id non solum laude humana praedican18