Vezerle Gáspár: Válasz n. t. Prámer Alajos kassai szent széki aljegyző úrnak, a káptalanok eltörölését indítványozó röpiratára (Eger, 1849) - 02.428

38 az illy eljárási szükségesnek is megismerem: miulán nem csak az egyháziak, de a világi hívőknek is szá­ma igen csekély vala; ngy hogy az egyes egyházak­ban íélezökel köztanácskozásra egykor vagy máskor, egybegyüjleni épen nem vala terhes, vagy leheleden. De késübb, mint P. A. ur. Vanespen szavait idézve fölhozza; miután az egyháziak száma növekedni kezdett közülök a püspökök néhányakat kiválasztottak a végből; hogy azok segítségével és tanácsával kormányozzák egyházaikat a kik később székesegyházi kanonokoknak neveztettek, társulatuk pedig Káptalannak. íme tehát mindjárt az egyháziak szaporodtával emlékezet van a káptalanokról és azok egyes tagjaikról a kanonokokról; pedig úgy tétetik említés, mint olly férfiákról, kiknek befolyásukkal, és tanácsukkal kormányozták egyházai­kat a püspökök, s kiket, mint presbyteriumot használ­lak az egyházak dolgainak elintézésében. — Ezekből eredt mint Vanespen mondja, és utánna P. A ur föl hívja minden olvasónak figyelmét eme szavakkal: ,.jól vigyázzunk!“ mire szintén én is bátor vagyok P. A. urat föl hívni; — ,.jól vigyázzunk! a mik előbb az egyhá­ziak tanácsa, s egyezéséből az egyházi szabályok sze­rint valának elintézendök, azok késübb az egész Clerus mellőzésével, a káptalan tanácsa, és megegyezése u- tán inlézlettek el“ — És nem helyeselhető ezen egy­házi eljárás ? lehetséges volna-e napjainkban is , hogy miulán — legyen áldott az ur szent neve! az igaz hí­vőknek, és lelki pásztoraiknak száma olly dicsőén nö­vekedett, hogy az egyház dolgainak elintézésére mind­nyájan megjelenjenek. — És ha a polgári társaságban a legfontosabb tárgyak elintézésére néhány nemzeti kép­viselők elegendők: miért ne volnának képesek a kápta­lan tagjai a hajdani presbyteriumot képviselni? a püs­pököket tanácsolni? és közös meg egyezéssel a legtid- vösb határozatokat hozni? Kívánatos volna ugyan, hogy az illy presbyteriumot képviselő személyzet az egyhá­ziak állal választatnék! táplál is biztos remény. bog)

Next

/
Thumbnails
Contents