Hazslinszky József: Emlékirat az egyházról, és az egyházat érdeklő némely reform kérdésekről (Kassa, 1849) - 02.420
7 1. Az Isten szeretete, és irgalma osztatlanul az egész emberi nemre kiterjedvén, a’ megváltás is az egész emberi nemzetre nézve történt; — ha pedig ez igy van, úgy az egyháznak, mellynek feladata a'5 megváltás’ érdemeiből származott mulasztókat az emberekre alkalmazni, mindaddig, mig csak emberek lesznek, léteznie, és mindenüvé, hol csak emberek lesznek» kiterjeszkednie, — az az: örökösnek, és általányosnak lennie kell. *. Az egyház e’ világon az üdvözítő helyét pótolja, — feladata lévén a’ megváltási malasztoknak az emberiségre való szünetlen alkalmazása; — feladata, és kötelessége tehát az üdvözítő által előadott tannak őrzése, hirdetése, és terjesztése, — az általa hozott törvénynek fejtegetése, és a’ felmerülő külömbféle környülményekre annak alkalmazása, — valamint az üdvösségre szükséges egyéb kegyelmeknek kiosztogatása; — már a’ ki hirdetni akar valainelly tant, szükséges: hogy azt először bírja, és igy szükséges: hogy a’ megváltó helyét pótoló egyház is a’ megváltónak tiszta tanját bírja, hogy a’ szent hit, és törvény, a’ kegyelmek, vagy is kegyszerek kiosztásának hatalma az ő kebelébe legyen letéve, hogy igy hű közlönye lehessen azoknak minden embereknél örökre, mert, mi jól megjegyzendő, nem uj hitágazatot, nem törvényt alkotni, hanem az üdvözítő által hozott, törvény értelmében, és szellemében a’ külömbféle környülmények között intézkedni, és a' kegyszereket az üdvözítő nevében osztogatni hivatása, és kötelessége.