Hazslinszky József: Emlékirat az egyházról, és az egyházat érdeklő némely reform kérdésekről (Kassa, 1849) - 02.420

34 hogy az eges/ világon elterjedjen, és annak szent elvei az emberek' minden viszonyiba behassanak, azok­ban az uralkodást magoknak megszerezzék, és igy, hogy a’ polgárzati társadalmaknak kormányrendszerei szinte az evangéliumnak örök igazságon épülő elveihez alkalmaztassanak, és módosilassanak, hogy eként egye­seknek a" nép feletti önkényeskedését, zsarnoka;.kodá­sát a" köz egyetértéssel a" körülmények szerént meg­állapított, — az isteni törvényekkel pedig öszvehangzó polgári törvények iránti okszerű engedelmesség váltsa fel. mely törvények szerént mindenkinek, minden kii- lömbség nélkül, mint egy atya gyermekeinek egyiránt szólgáltassek ki az igazság, — a’ casztai gyiilölségnek, irigy kedésnek, kevélységnek, és szűkkeblüségnek gyö­kerei kiirtassanak, — és a’ józan szabadság, és igazi egyenlőség rendíthetetlen alapjain a' legszentebb sze­retetnek. a* testvériségnek temploma felépüljön; — igen, — Jézus szent tanjának, evangéliumának felada­tai közzé tartozik eszközlése ennek!— Azonban ezen feladatának eszközlésében épen azok szolgállak annak akadályul, kik segédekül hivatva valának: — az egy­háziaknak a' feudalsystemával kezet fogásuk, és annak a nép leigazása mellett egyesekre kiható kedvezmé­nyeiben részvétel, — a’ legundokabb ragadornánynn a’ föld fejedelmeivel, e's uraival való oszt ozás, — a’ legbnnösebb testvérárulás által tettleg czáfolták meg, hazudtolták meg az evangéliumnak áltatok szájjal hir­detett legszentebb elveit;— miért is reájok háromlik a’ vád nagy részben nem csak azon roszakért, mellyek a’ világon a-1 keresztények között magából az egyház kebeléből az egyházi visszaélések miatt származtak, — hanem némileg azon roszakért is, mellyek a’ pol- gárzatban a’ szabadság, és egyenlőség hiánya miatt

Next

/
Thumbnails
Contents