Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903
3. rész, vagy A' fenyitékügyelő theologia
Judas, ki a’ bevalláskor zendülést tett, és a’ népet meg- szédítette. Mondom nektek: Hadgyatok békét ezeknek. Ha emberektől van a’ dolgok, elbomol ; ba pedig az Isi éntől, el nem bonthatjátok, hogy ne találtassatok az Isten ellen is tusakodni (Ap. Tsel. V.). Elbomlottak a' keresztény katoiika Anyaszenteg) ház ellen támadtt Fejedelmek , Magistraíusok, Üldözők: Bőltselkedők, Újítók, Il*‘- formatorok, Eretnekek, akán Arianusoknak, akár Nesto- rianusoknak, akárminek nevezzük; mert Istentől nem voltak. Hasonló ókból bomlanak, és a’ mindennapi újításokkal a’ semmiségekhez közelgetnek a’ mostani Protestánsok is. A' katoiika Anyaszentcgyház pedig áll, és tsak megvetve nézi az ellene lázuitfaknak tusakodását bizonyos arról, hogy Istentől van a’ kószáién építve, és még a’ pokol sem vesz erőt rajta. Mondhattya magáról szent Dávidnak szavait: Miért agyarkodtak a Pogányok, 3s a népek hivságokat gondoltak ? Felá/lottak a' földnek királlyal y és ct fejedelmek egybegyűltek az Ur ellen, és az ó Jíristusa ellen. Szaggassuk el az ö köteleket; és vessük el rólunk az ö igájokat. A‘ ki «’ mennyekben lakikj megneveti őket, és az Úr megtsufollya őket. Akkor száll nekik haragjában, és dühösségében öszv ezavarja ókét (Zsolt. II, 1—5.). Adgyunk hálát az Istennek, hogy minket abban az Ekklesiában születni és nevekedni engedettt, és most is megtart, a’ mellyen kívül sem igaz hit, sem igaz er- költs, sem igaz üdvösség nints. Mint hívei a1 látható Ekklesiának járjunk igazán a’ hitnek és erköltsnek úttyán, mellyen bennünket az ő tanító szolgái által vezet, hogy így a’ láthatatlannak is tagjaivá lévén, üdvözzüllyünk annak feje alatt, ki örök üdvösségnek oka lett minden neki engedőknek (Zsid. V, 9.). Minthogy pedig tűrő rC szeretet, mellyel még az ellenségnek is tartozunk, imádkozzunk azokért, kik nem ezen akolbol valók, az Apostolnak szavaival: A' b/ékességes tűrésnek és a’ vigasztalásnak Istene adgyon egyet értenünk egymás között Jesus Kristus szerint, hogy egy szivüek egy szájjal tisz- tellyük az Istent, és a’ mi Urunk Jesus líristusnak Attynt (Rom. XV, 5, 8.). Amen. 132