Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903
2. rész, vagy A' téteményes theologia
85 romlott; állapotunkban elégtelenek vagyunk ezen elmulha- tatian kötelességeinkre. Szokásba vették ugyan az emberek, bogy vagy imádsággal, vagy bizonyos egyházi szertartásokkal, vagy jóságos tselekedetekkel tisztelik az Istent, tőle szükséges jót kérnek, az elvettet meghálállyák, a’ bűnökért engesztelik: de melly keveset arányosak ezek az Istennek felségével, a’ szükséges vagy valóban elvett jókkal, az elkövetett bűnökkel; melly tsekélyek azokhoz képest? és ha tsak az Isten maga nem mondgya meg világosan, hogy meilyik egyházi szertartás előtte kedves, hathatós foganatos, ki lesz arról kezes, hogy a’ mellyet az ember maga gondolt ki, az Isten előtt valójában oilyan? Végtire nem mond- hattyuk-é minden imádságról, egyházi szertartásról, és jóságos tselekedetröl Isaiással (XXIV, 6.j, bogy mint a? havi folyásosnak tiszt at alanságai a’ mi minden igazságunk ; az az bűnökkel megfertezetlek ? mert a’ mit az imádsággal, egyházi szertartással, és jóságos tselekedetíel egy helyen építünk, azt a* vétkünkkel ezerszer lerontyuk. Ki ád tehát helyettünk a’ véghetetlen Istennek illendő tiszteletet Vagy imádást ? ki nyeri és érdemli meg a' szükséges testi lelki jókat? ki háláliya meg az elveiteket? ki pótollya ki a' bűneinket, és azokért eleget tesz az Istennek ? Mondgyák még azt is, hogy térjen jobbullyon meg az ember és akkor a’ végtzéllyát is eléri, az éppen előhozott négy viszony kötelességnek is megfelel. Azonban igaz, hogy az emberek közönségesen megengesztelődnek, mikor magát megjobbíttya az, a" ki őket megbántotta; de tsak azért elégednek meg ők-ezzei, mert az emberi gyarlóság többet se nem kívánhat, se nem tehet: a’legszentebb Isten pedig azt kivánnya, hogy fogantatásunktól fogva egész végső lélekzetünkig szakadatlanul olly szentek legyünk, a’ mint tsak kitelik, szinte mint ő maga. Ha tehát egyszer vétkezett valaki, az a’ megtérés u;án akár mennyire megjobbul, akár melly szentül él, nem (erem fölösleges érdemeket, inellyeket elégtétel vagy pótlásképpen bemutathatna az elkövetett hibákért, hanem tsak azt teszi, a’ mivel, úgy is tartozott volna, ha soha se vétkezett volna ; azért a’ meg térés előtt elkövetett bűnök az emberi ész szerint örökre pótlás nélkül maradnak, az embert pedig bűnösnek, és büntetésre méltónak teszik. De tovább még az a’ kérdés, ha megtér, megjobbul-é az ember úgy, hogy már jobban nem lehet; hogy újra ne vétkezzen? Ki pótollya ki tehát a' megtérés előtt clkövetetett bűnöket ?
