Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903

1. rész, vagy A' természetes theologia

Időre, helyre, és emberre terjedőnek kell lenni; tehát oilyan jelekkel is díszeskednie, a’ meJlyek minden üdó- hmi, minden helyen, és minden embert annak istentől való eredetéről meggyőzzék, és elégséges volta iránt bátorságba helyheztessék. Illyenek pedig nem lehetnek a' belső jelek, vagy magának a Religióuak önmagában tökélletes volta, mellyröl tsak a' derültíebb és tudósaid) emberek Ítélhetnek; sem a'szent írás, mellynek éltei­méről ezer kérdések támadhatnak, és isteni tekintet nél­kül el nem igazíttathatnak. Szükségesek tehát a' tsudák, mellyek a‘tudósakat és tudatlanokat egygyenlőképpen ér­deklik, és meggyőzik. 3-or Jesusnak tzelly avoita’ Religiút az emberek között tökélletességre hozni. Már pedig hogyan adhatott az ő Religiójának a' többieknél nagyoI:b tekintetet, mint tsudákkal, minekutánna maga szegény, alatsony rendít, és alázatos állapottyában szembetűnő te- kínt eitel nem bírt, minden üdében pedig a’kik az Isten­től küldve voltak, mint Moyses es a' Próféták, jeles tsu- dákkal szereztek magoknak hitelt ? 4-er A’Zsidók világi felséggel tündöklő Messiásra tartottak számot, és tóle nagy jeleket vártak (Ján. II, 18.. Ml, 31.)’. Azért tsu- dak nélkül hijábanvaló lett volna a' keresztény Religió- nak kinyilatkoztatása. Senki se vesse ellen, hegy miért nem történnek most is tsudák, holott sok ember még nem hiszen, vagy ha hiszen, ingadozik? Azért, mert már elég tsuda tör­tént, és a , ki hinni akar, erősen biliét. — Miért nem hittek Jesusnak mindnyáján, a’ kik azonegy (időben él­tek i Azért, mert indulatosságbol hinni nem akartak. — De hát ha az ördögök vagy angyalok valamidly tenné szét felett való dolgot tesznek ; az emberek azt tsudának fogjak tartani, és megrsalódnak ? Az Istennek böltses- sege soha sem engedheti meg, hogy oilyan dolgokat te­gyenek , a‘ mellyek a’ kinyilatkeztatásnak tzéllyát és Jesusnak Religióját eltévesztessék. De még a' nélkül sints a’ keresztény Religio, begy Jesus jövendölésekkel isteninek meg nem bizonyította volna: Tudta ő az embereknek legtitkosabb gondolati) ?it és tselekedeteit; p. o. mikor az írástudók istenkárom- lónak Ítélték őtet azért, hogy az inaszakadttnak azt mondotta, hogy inegbotsáttatnak a bűnei; vagy mikor Simon vendéglő gazdája hamis Prófétának tartotta étet azért , hogy hagyta magát egy bűnös aszszony áltál illet- tetni; vagy mikor a’ Tanítvánnyal egy úttyokban azon 2ŐI

Next

/
Thumbnails
Contents