Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903

1. rész, vagy A' természetes theologia

magának véghetetlcnül boldognak lenni, hogy megad* hassa az embernek a" boldogságot, mclly után annyirí', esdekíik.

3-or Ismét emberbe van öntve az Istentől az erköltsf ösztön, inelly étet szüntelen tisztességes dolgokra hajto- gattya; egyszersmind pedig bizonyosá teszi a' lelkiös- meret, hogy a’ mennyire ezekre adgya magát, annyi boldogságra érdemes. Már pedig a’ tapasztalás bizony ít- tya , hogy ezen a’ világon nem mindenkor boldog, a' ki erköltsös; inkább sokszor méltatlanul elnyomatik, és szenved, midőn az erköltstelen úszik a' világi boldogságban; kell tehát az Istennek az ő igazsága szerint egy- arányosságba hozni kinekkinek érdemét és boldogságát a’ más világon; következendőképpen ő neki maganak véghetetlenül boldognak lenni.

Vannak ugyan kivált hidegebb vérű emberek, kik emlékezetben tartván a' világi jóknak múlandóságát, és hogy balgatagság arra vágyódni, a* minek megnyerése sok munka után is kétséges a’ kívánságaikban mértékletesek, és a' sorsokkal megelégednek: mindazonáltal még sem boldogok; mert ollykor ollykor ők is aggódnak, nehogy ebből az állapotból kiessenek , kiváltképpen pedig a' más világi sorsok felöl, melly bizonytalan. A' világnak minden kinrse java sem nyugtathattya meg ókét, hanem tsak ha a’ legtökélletesebb és legboldogabb Isten forog az eszekben, ki az erköltsi érdemek szerint ottan boldogokká teheti őket (I Ján. III, 2.). Midőn pedig az erköltsben egyszer'smind a’ reménységekben is gyarapodnak, megelégedhetnek a’ sorsokkal, és boldogok lehetnek, holott a* gonoszokat furdallya a' rósz JelkiÖs- meret, és nints békessége az istenteleneknek (Isa.XLVIII,

22.): de ez a’ boldogság sem épperi tiszta az aggodalomnak izamattyátol, mert a’ legszentebb sem bizonyos, ha elégséges-é az érdeme, és ha végig állhatatos lesz-é. ’S így az embernek örök Ínsége, a’ józán észnek1 szüntelen kivánattya, hogy az Isten boldog, és minden boldogságnak kútfeje, mellyböl az igazaknak az ó érdemeikhez képest meríteniek kell.

Hibázna, a' ki azt tartaná, hogy az Istennek boldogsága merő henyélésben miinkátlanságban álomban áll. A’ világnak gondviselése szüntelen való munka (Ján. V, 17.). De ez a' gondviselés nem zavarja fel az ő boldogságát, mert semmi faradságba sem kerül neki, hanem tsak egy gondolatba akaratba, szinte mint a’ világnak