Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903
1. rész, vagy A' természetes theologia
168 mit tesz: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatokat; mert nem jöttem igazakat liíni, hanem bűnösöket {Mát. IX, 10—13. XVIII, 11.). Máskor ismét több péloabeszé- dekben védelmezte magát. Nevezetesen í mikor a’ pásztornak száz juha közül egygyike elvesz, elhadgya a’ ki- Jentzvenkilentzet, és a’ századikát keresi; feltalálván pedig, nyakába veti, és a’ többihez hozza, a’ szomszéd- gyai és baráttyai előtt is ditsekszik, hogy az elveszettet feltalálta. Hlyen öröm van a’ mennyben is egy peniten- tziatartó bűnösön inkább, hogy sem kilentzven kilentz igazon. Egy aszszony is mikor elveszti a'garasát, gyertyát gyújt, söpri a’ házat, mindent felhány, és keresi a’ pénzét; mikor pedig feltalálta, mindenütt beszéli a’ sze- rentséjét. Hlyen öröm van a’ mennyben is a' peniten- tziatartó bűnösön. Egy tékozló fiú pedig minekutánna az attyátol kivett örökségét külföldön rósz személyekkel elpazarlotta és ollyan szükségbe jutott volna, hogy sertéseknek őrzésére adván magát, szinte azoknak mos* lékát megkívánta, és azt sem adták neki, meggondolta, hogy mennyi béresnek élelme van az attyának házában ; azért feltette magában, hogy az attyához viszszamegy, és azt mondgya neki: Atyám! vétkeztem az ég ellen, és te ellened! már nem vagyok méltó, hogy fiadnak hivassak, hanem tégy engem, mint egyet a' béreseid közül. Valóban viszsza is ment, hanem a’ mint az attya mesz- szérol meglátta, könyöriiletességre hajlott, hozzá sietett, nyakába borult, megtsókolta, legtsinosabb ruhába öltöztette, még gyűrűvel is felékesítette, hizlaltt borjút öletet, vendégeket hivatott, és muzsikás mulatságot adatott. Mikor az öregebb fia ezen boszszonkodott, haragjából be sem akart menni, és az attyának azt hányta szemére, hogy az ő kedvéért még illycn valamit soha sem tett, noha mindenkor tellyesítette a* parantsolat- tyát, az irgalmas atya így mentette magát: Fiam! te mindenkor velem vagy; és mindenem a’ tied: mikor pedig az ötséd viszszajött, vigadni, és örvendeni kellett, mert megholt vala, és megelevenedett, elveszett vala, és megtaláltatott (Luk. XV.). Mitsoda határ nélkül való irgalmasság ez, mellyen Kristus Urunk az Istennek a’ bűnösök iránt való irgalmasságát értette! De tapasztalta is azt a' vele egygyütt felfeszített lator, ki minekutánna saját vallása szerint megérdemlette volna a’ halált, mivel az előtt megtért, érdemes volt
