Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903

1. rész, vagy A' természetes theologia

108

mondgya magáról, ő az első és utolsó, kezdet és vé% (Jób XXXVIII. 8—13. Zsolt. Cili. 3. 4. 29—32. XLIX. 10—12. Isa. XL. 12. XLI. 4. Ap. Tsel. XVIII. 24—28. Jele. XXII. 13.). Kitol függjön tehát? ki korlátolta meg a’ hatalmát? ki veheti el a1 léteiét, és semmiségbe parantsolhatlya ? Függhet-é a’ Fazikas az ő sáredénnyétöl ; az alkotó az ő alkotmánnyátol (Bölts. XV. 7. Sirák XXXIII. 13. 14. Isa. XXIX. 16. XLV. 9. Rom. IX. 21.) ?

3-or Az Istennek Önmagától valóságából következik az is , hogy ő v ált ózhat at lan. Az ember változó. Gyermek, ifiú, ember, vén korában, halálában, halála után más meg más a’ testének és lelkének állapottya, a’ gondolkodásának, tselekedeteinek, életének módgya. Ezen törvény alá van vetve a’ lelketlen természet, a’levegő, a’ felkők, az áltatok, a’ növcvények, az ásványok, a’ legkeményebb kövek és értzek. Almélkodva nézek egy tiszta éjtzaka az ég felé. Tsaknem szédül a’ fejem a’ véghetetlen térségű boltozatnak látására, melly látszattyát viseli, mintha az örökkévalónak hatalmas keze örökkévalóságra alkotta volna. A’ viszgáló eszein egészen elenyészik, és elvesz a1 teremtésnek ezen mezején. Táméntalan napokat világokat látok magam előtt. Ki tanulta ki a* nap és tsillagok nemének törzsökét ágazattyát, melly a’ határtalan égen fel van jegyezve? Mind ezen napok és világok pedig az ő törzsö- kökben és ágazattyokban kezdettől fogva végig, eddigvaló és jövendő tartósságokkal egygyütt az Istenéhez képest tsak egy üdőpont , és az állandóságok az Istenéhez képest tsak felhőváltozás. Az Isten örökkévalóságban mélyen megerősített királyiszékéből bátorságos felséggel nézi a’ világoknak támadását, és megszűnését. Mindenható tekintettel int egyet, és azonnal napok gyulladnak, a15 világok sem- vé lesznek. A’ mostani világ is az ő földével, napjával, holdával, és tsillagaival egygyütt annak üdéjében elmúlik, és talán új, ki tudgya, hány testi világnak még helyet ád, midőn mi, a1 kik annak üdéjében éltünk, a1 végső ítélet után lakni fogjuk azt a’ boldog lelki világot, mellyet a’ szent írás a’ föld választottalak jutalomul ígér (I. Tess.

IV. II. Pét. III. 10. 11. Jele. VII.). De mind ezen világi nagy változások olly keveset érdeklik az Istent, a’ melly keveset szenved a’ nap azon apró férgektől, mellyek meleg nyári iidőben napkelet után kikelnek, és alkonyodás előtt már meghalnak. Napok megavulnak, és világok változnak : az Örökkévaló pedig megmarad; a mint van, és az ő kora végre nem szakad. Nem növekedhet ő se meg nem fogyat