Kánonjog 18. (2016)
JOGSZABÁLYOK - Ferenc pápa, Rescriptum ex audientia - a házassági perről szóló új törvény végrehajtásáról és megtartásáról
Kánonjog 18(2016) 113-114. JOGSZABÁLYOK FERENC PÁPA Rescriptum ex audientia - a házassági perről szóló új törvény végrehajtásáról és megtartásáról A 2015. augusztus 15-én kelt, „Mitis Iudex Dominus Iesus” és „Mitis et Misericors Iesus” kezdetű, motu proprio kiadott Apostoli Levelek célja az volt, hogy az igazságosságot és az irgalmat érvényesítse azok házassági kötelékének igazságával kapcsolatban, akik megtapasztalták a házasság kudarcát. Ezeknek a leveleknek a hatályba lépése, mely szerencsésen egybeesik az Irgalmasság Jubileumi Szentévének megnyitásával, felveti többek között annak szükségességét, hogy összhangba hozzuk a házassági perekkel kapcsolatos, megújult eljárást és a Rota Romana saját Normáit, addig is, amíg ez utóbbiak megújításra nem kerülnek. A nemrég befejeződött Püspöki Szinódus erősen buzdított arra, hogy az Egyház közeledjen azon „leggyengébb tagjaihoz, akik a megsebzett vagy elveszített sze- retetet tapasztalják meg” (Zárójelentés, 55. pont), akikben helyre kell állítani a bizalmat és a reményt. Valóban, a most hatályba lépő jogszabályok arra törekednek, hogy megmutassák az Egyháznak a megsebzett családokhoz való közelségét, és az a kívánság vezeti őket, hogy mindazokat, akik megtapasztalták egy összetört házasság drámáját, megérintse Krisztus gyógyító munkája az egyházi struktúrákon keresztül, abban a reményben, hogy felfedezik: ők Isten irgalmának új misszionáriusai többi testvéreik felé, a család intézményének javára. Elismerve a Rota Romanának azt a feladatát, hogy a Szentszék rendes fellebb- viteli fóruma, valamint azt a szerepét, hogy őrködjön a joggyakorlat egységessége felett (Pastor Bonus, 126. cikkely 1. §), és hogy segédkezzen a helyi egyházak bíróságai pasztorális szolgálattevőinek folyamatos képzésében, a következőket rendelem el: I. A fent említett, házassággal kapcsolatos eljárások megreformálására vonatkozójogszabályok részben vagy egészben hatályon kívül helyeznek minden ellenkező, mostanáig hatályos törvényt vagy normát, legyenek azok általános érvényűek, A „Mitis Iudex Dominus Iesus” és a „Mitis et Misericors Iesus” kezdetű, 2015. augusztus 15-én ’motu proprio’ kiadott Apostoli Levelekkel kapcsolatban közzétett ’rescriptum ex audientia’ magyar fordítása. A dokumentumot, mely olasz nyelven keletkezett és Ferenc pápa írta alá, a Rota Romana dékánjának 2015. december 7-én, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása főünnepének I. vesperása idején adták közre. Kiadása: Sala Stampa della Santa Sede (11 dec. 2015) N. 0981. Fordította: Tanczik Balázs.