Kánonjog 17. (2015)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Apostoli Bíróságénak perdöntő ítélete a kánoni forma hiánya miatt indított semmisségi perben (ford. Szotyori-Nagy Ágnes)
JOGGYAKORLAT 7. Az Egyház szolgálattevőjének, vagyis az egyházi közösség hivatalos képviselőjének a házasságkötésnél történő közreműködésére szóló illetékessége pedig általában a területi elv alapján nyer szabályozást, amit a Szent Zsinati Kongregáció 1907. aug. 2-i híres Ne Temere határozata vezetett be. Ugyanis ezen határozat szerint a terület határain belül „csak azok a házasságok érvényesek, amelyeket a plébános, vagy a helyi ordinárius, illetve a kettő közül valamelyik által megbízott pap, valamint legalább két tanú előtt kötöttek” (art. III: ÁSS 40 [1907] 527-528; CIC [1917] 1094. kán.; vö. CIC 1108. kán. 1 .§). Az új törvény rendelkezése szerint továbbá házasságot érvényesen a valamelyikük által megbízott diakónus előtt is lehet kötni (CIC 1108. kán. l.§; vö. Communicationes 8 [1976] 39-40; 10 [1978] 86), vagy ezen felül ahol nincsenek papok, sem diakónusok, a megyéspüspök által megbízott laikus előtt is, a püspöki konferencia előzetes kedvező támogatása és a Szentszéktől elnyert engedély birtokában (CIC 1112. kán. 1 .§; vö. Communicationes 8 [1976] 39-40; 10 [1978] 93). A területiség elve ugyanakkor, amint az nyilvánvaló, a közreműködésre szóló felhatalmazás gyakorlását csak meghatározott területre korlátozza, ahol tehát a szent szolgálattevő a hivatal erejénél fogva mindig érvényesen közreműködhet bármely hívő házasságánál, függetlenül attól, hogy vajon az ő alárendeltjei-e vagy sem. A törvény hagyományos előírása úgy rendelkezik, azaz úgy a régi (CIC [1917] 1095. kán. 1. §. n. 2; vö. art. IV. § 2 decr. Ne temere: ASS 40 [1907] 528), mint a most hatályos, hogy „a helyi ordinárius és a plébános, hacsak ítélettel vagy határozat útján nincsenek kiközösítve, egyházi tilalom alá helyezve, hivatalukból felfüggesztve, vagy ilyennek nyilvánítva, hivataluknál fogva területükön belül érvényesen működnek közre nemcsak alárendeltjeik házasságkötésénél, hanem mások házasságánál is, feltéve hogy a felek egyike latin rítusú.” (1109. kán.). 8. De a területi illetékesség elve mellett, ami a szolgálattevő érvényes házassági közreműködését területi határokkal írja körül, tehát függetlenül az ő és a házasulandók közti alárendeltségi viszonytól, a kánoni törvény ismeri a személyi alárendeltség elvét is, ami kiterjeszti a szolgálattevő felhatalmazását az alárendeltjei házasságkötésénél való közreműködésre bárhol tartózkodjanak is. így magyarázta ugyanis a Tridenti határozatot a plébános jelenlétére vonatkozóan a házasságkötéskor a közös tanítás és a joggyakorlat. Ugyanis „a kánonjogászok hamar elkezdték tanítani, és csakhamar mint hatályos jog erősödött meg az a tanítás, ami a jegyesek saját plébánosának a jelenlétét követelte meg. Ő volt egyedül illetékes. Amennyiben pedig a házasulandók különböző plébániákhoz tartoztak, a felek bármelyike plébánosának közreműködése elégséges volt. A plébános pedig, akinek a közreműködése elégséges volt, bárhol közreműködhetett a házasságnál (tehát a saját plébániája területén kívül is), és más papoknak is adhatott felhatalmazást a plébániájához tartozók házasságánál való közreműködésre, vagy a saját plébániájának a területén, vagy ezen a területen kívül.” (BENDER, L., Forma iuridica celebrationis matrimonii. Commentarius in canones 1094-1099, Roma-Parigi-New York-Toumai 1960. 21). 90
