Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: A "peccatum" és a "vitium" eltérő megítélése a kánonjogi források tükrében
70 SzuROMi Szabolcs Anzelm csakis akkor válhatnak relevánssá az egyházi büntetőjog számára, ha belőlük olyan bűn (peccatum) származik, amely egyúttal bűncselekményt (delictum) valósít meg.97 Konklúzió A vitium-ok szentségi- és büntetőjogi megítélésének 4. századtól összegzett fegyelmi forrásai, a különböző mértékadó szerzők értelmezései és a mindezek alapján kikristályosodó egyházi gyakorlat, kellő rálátást biztosít a hét főbűn (vitia capitalia) kánonjogi megítélésére. Látható, hogy szerepük a szentségi jog területén érzékelhető, de nem mint a gyónás lényegi anyaga, hanem mint olyan hajlamok, irányultságok {intentio), állapotok {habitus) gyengeségek {infirmitas), amelyek feltárása segíti a gyóntatót az elkövetett bűn körülményeinek és súlyosságának megítélésében, valamint rávezetik a gyónót a teljesebb lelkiismeretvizsgálat- ra. A vitium capitalium-ok, azokon belül pedig különösen a superbia, olyan tettekben megnyilvánuló hibát {error) és rossz cselekedetet {malus) eredményezhetnek, amelyek bűnök {peccata) forrásai lehetnek. Ezek alapvetően meghatározzák a hívő Istenhez való viszonyát. Ennek a helyreállításához fontos a vitium-ok felett érzett tényleges bánat kifejezése, mivel ez neveli {educatio) a lelket az olyan - a vitium capitalium-okból fakadó - súlyos bűnök (paccata mortalia) elkövetésével szemben, amelyek elszakíthatják az embert az isteni kegyelemtől, és így nemcsak bűnt {peccatum), hanem általa büntetendő cselekményt is {delictum) megvalósíthatnak. 97 PIGHIN, B.F., Diritto Penale Canonico (Istituto di Diritto Canonico San Pio X, Manuali 3), Venezia 2008. 115-119.
