Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A katolikus egyház és az állam kapcsolata, különös tekintettel az egyházfinanszírozás elveire
A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM KAPCSOLATA... 57 meg az államtól, szemben a többi vallással: nevezetesen a maga területén teljes szuverenitást. Ezt fejezi ki az az adottság, hogy a katolikus egyház a maga jogrendjét elsődlegesnek tekinti, azaz, itt a Földön nem tartozik a vallási kérdésben senkinek a joghatósága, vagy doktrínája alá. Ennek oka, alapítójának akarata, aki egyedülálló auktoritással bírt, Isten és Ember volt egy személyben, és követőitől a legteljesebb igazság iránti tiszteletet, valamint a legtökéletesebb erkölcsi magatartást követelte meg. Ezt az életvitelt hivatott biztosítani a maga eszközeivel a katolikus egyház jogrendje. Ezt a kívánalmát szintén ellenvetés nélkül fogadja el a to- mista államfelfogás is. A katolikus felfogás nem hitvitákra építi a közéletet, hanem az általános ember- szeretetre, a toleranciára, a dialógusképességre. Ám ezeknek az erényeknek a birtokába a gyakorlatban azok az emberek szoktak jutni, akik megkeresték és megtalálták világnézetüket (vallásukat) és aszerint élik felelősen az életüket. Amikor a katolikus egyház a vallásszabadság jogát védelmezi, akkor egyúttal bennfoglalt módon minden valódi vallási közösséget is megerősít ebben a jogában. Mert tiszteli az emberi méltóságot, a lelkiismeretben, felelős módon meghozott szabad döntést. Ugyanakkor nem kíván semmiféle privilégiumot, és elutasít minden hátrányos megkülönböztetést, mind a saját és minden más vallási tényező számára. Ugyanakkor az államnak kell előmozdítania a társadalomban a helyesen értelmezett vallásszabadságjoga és kötelessége érvényesülését. Az intenziv és hiteles vallási élet járni hozzá leginkább a polgárok fizikai és pszichikai, mentális és lelki egészségéhez, a társadalom békéjéhez (és végeredményben itt a Földön ez az üdvösség). Az államnak kötelessége tehát, hogy fellépjen minden intoleranciával szemben, garantálnia kell, hogy polgárait vallási és lelkiismereti kérdésben sérelem ne érhesse. Semmiképp sem szabad a polgárok vallásosságát hatalmi célok szolgálatába állítania (vö. szent háború, vallási fanatizmus, vallási gyűlölködés, stb.). A vallásszabadság alapjogának és kötelességének együttes őre és védelmezője az állam és az egyház, ám a hatékony védelmet és a békés közéletet az állam, illetve a civilszféra tudja elsősorban a maga egészséges valláspolitikájával megteremteni, mivel „a vallásszabadság iránti igénynek címzettje (...) az állam és a civil társadalom. Nekik kell e jogot elismerniük és érvényesülését garantálniuk”.40 Ennek a valláspolitikának szerves része, vagy helyesebben egyértelmű következménye a vallási közösségek nemcsak eszmei, de anyagi támogatása is. Ez azt jelenti, hogy az állam vagyonjogi képességet biztosít az általa elfogadott vagy bevett vallási közösségek részére,41 aminek az az eredménye, hogy egyrészt a hívek szabadon adományozhatnak javaikból vallási célra, közvetlenül vallási közösségüknek adományozva anyagi javakat, másrészt maga az állam is a polgárok adójának egy részét arányosan elosztja az egyes felekezetek között, melyet azok csakis sajátos vallási céljaikra fordíthatnak, s amiről rendszeresen el kell számolniuk. 40 Vö. Erdő P., A vallásszabadság egyházjogi szempontból, in ERDŐ P., Az élő Egyház joga. Tanulmányok a hatályos kánonjog köréből, Budapest 2006. 137. 41 Amennyiben az egyház túlságosan nagy anyagi potenciálhoz jutna, úgy az állam joggal korlátozza vagyonszerző képességét.
