Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A katolikus egyház és az állam kapcsolata, különös tekintettel az egyházfinanszírozás elveire
44 KUMINETZ GÉZA belátásnak ellenére mindig a vallási türelem elve szerint kell a katolikus egyháznak eljárnia. Mivel a vallás a katolikus felfogás szerint a teremtmény értelmes és szabad meghajlása a Teremtő előtt, ezért senki lelkiismeretét meg nem szabad csúfolni, mikor vallási hovatartozásáról nyilatkozik, ezért itt a vallásszabadság, vagyis a valódi tolerancia elvét alkalmazza, midőn hangsúlyozza a vallási kérdésben az istenkeresés és világnézet alkotás alapvető személyes kötelességét. A katolikus egyház elfogadja továbbá a vallásszabadságjogának azt a jegyét is, hogy ki-ki lelkiismereti alapon döntse el vallási hovatartozását. Ám itt épp az imént említett igaz vallás tétel miatt meghúzza a határt, éspedig úgy, hogy addig van meg ez a vallást váltó szabadság, amíg valaki el nem jutott az igaz valláshoz történő csatlakozás lelkiismereti döntéséhez. Innen a vallásszabadság már csak az igaz vallásban való megmaradásban és az arról való tanúságtételben mutatkozhat meg. Természetesen, előfordulhat, hogy valaki arra a következtetésre jut, hogy épp a katolikus egyházból kell lelkiismereti okból kilépnie. Ekkor, egyrészt kötelessége a lelkiismerete szavát követnie, másrészt vállalnia kell a katolikus egyházból való kilépés kánonjogi következményeit. A katolikus egyház értelmes párbeszédbe kezd és párbeszédet folytat mindenkivel, egyénnel és vallási közösségekkel egyaránt, hitelvei kifejtésében, igazolásában, és természetesnek veszi más vallások vele szembeni hasonló magatartását. Éspedig azért, mert az igazság egy, a vallás dolgában is. Mindazonáltal távol áll tőle az erőszakos térítés.9 Nem akarja sérteni a más vallású emberek vallási érzületét sem. Ugyancsak méltatlannak ítéli az emberi hiszékenység kihasználását, vallási hovatartozás tekintetében. Csupán annyit kér, hogy más vallások tagjai és vezetői is hasonló elveket valljanak és érvényesítsenek. A katolikus egyház, amikor a vallást, a vallásszabadságot védelmezi, minden valódi vallást védelmez egyúttal. Ugyancsak békében kíván élni a katolikus egyház minden az állam által elismert és a saját erkölcsi Ítélete szerint is vallásinak minősülő közösséggel. Itt a végső fegyver a tiltakozás, a nem engedelmeskedés. A katolikus felfogás szerint a hatalomnak - a fentebb már említett - kettős, egymásra teljesen vissza nem vezethető, vagyis komplementer dimenziója van, a vilá9 Nagymértékben ennek a türelmes és értelmes dialógusnak köszönhető, hogy a katolikus egyház „a világ népeinek és államainak minden életformájába döntőleg és alakítólag tudott beilleszkedni, anélkül azonban, hogy ezen életformák változásával vagy bukásával együtt változott, vagy bukott volna. S ha néha úgy is látszott, hogy az Egyház a népek állam- és kultúréletének szociális formáival összeforrott, mégis azok bukása után örök hivatásának megfelelően tovább is fennmaradt. Túlélte az elvirágzó görög filozófia világmegváltó vágyait és a római birodalom Keletet, Nyugatot összekapcsoló hatalmas államszervezetét. A népvándorlás viharaiból egyedül ő menekült meg, és az, amit szerzetesei az ókorból átmentettek. Túlélte a korai középkor feudalizmusát, és látta a Hohenstaufok császári álmainak bukását. Látta a középkori városállamok és céhek nagyszerűségét és azok gazdasági formáinak uralmát. Átélte, hogy megpróbálták az államegyház igájába befogni, hogy az abszolút fejedelmek kormány formáját legitimálja és védje, és megérte, hogy megpróbálják a kapitalizmus konszolidálására felhasználni. Legújabban pedig látott államszisztémákat összeomlani kapitalista uralmi formák és antikapitalista tömegek összeütközése következtében. De a katolikus Egyház mindezeket a kultúr- és szociális életformákat, melyekkel ideig-óráig összeforrt, túlélte”. BITTENBINDER, M., Az Egyház és az állam viszonya a XIII-XIV. század fordulóján az állambölcselőknél és kanonistáknál, Budapest 1938. 4.