Kánonjog 17. (2015)

TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A katolikus egyház és az állam kapcsolata, különös tekintettel az egyházfinanszírozás elveire

42 Kuminetz Géza Az egyház finanszírozásának problémáját ma főleg a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság alapvető jogának távlatában szemléljük és fogjuk fel, amit mind az egyénnek, mind pedig az államnak figyelembe kell vennie.2 A katolikus egy­háznak magáról az ilyen jogról is saját felfogása van, miszerint az egyén számára ez a jog nemcsak jog, de kötelesség is, legalább abban az értelemben, hogy minden ember felelősen keressen és találjon magának világnézetet, értékrendet, amit ön­ként vall, ami alapján tájékozódik és cselekszik a társadalomban. A katolikus fel­fogás szerint szilárd tartalma van tehát ennek az alapjognak, s ez az alapvető jogok legalapvetőbbje. Mivel az Úr Jézus megkülönböztette a szakrális és a vallási hatalmat, tekinté­lyük érvényesítésére külön székhelyet létesített, ezért a két tekintély felelős együttműködésétől várhatjuk a virágzó hitéletet és az egyház anyagi bázisának biztonságát. Ha az Úr Jézus nem így cselekedett volna, akkor a „pogányok szemé­ben az apostolok csak egy idegen hatalom szállásmesterei lettek volna. A vallási hódítás a politikai uralom előjátékának látszott volna és ki akart volna egy megve­tett nép igája alá jutni? Jézus élesen különválasztván a két hatalmat, kettétöri e ve­szedelmet. Eloszlatja a bántó zavart és ezzel határtalan teret nyit meg az Evangéli­um terjedésének. Az Ő hithirdetői az örök igazság tanítói, amelynek nincs határa. Az Ő alapította társaságnak nincsenek országhatárai. Minden nép beléphet abba anélkül, hogy politikai szervezetén bármit is változtatna. Mint hívők az újonnan megtértek a vallási hatóságnak vannak alávetve, de mint polgárok továbbra is or­szágaik igazságos törvényeinek engedelmeskednek. Isten városa a meglevő rend fölé emelkedik s távol attól, hogy azt megzavarja, tökéletesítvén megszilárdítja”.3 Az egyház finanszírozása, amennyiben külső, vagyis állami, és civil intézmé­nyi forrásokra támaszkodik, súlyos kockázatot jelenthetnek az egyház küldetésé­nek, hitelének megítélésében. Az állam cserébe lojalitást vár, indokolatlanul meg­kötheti a rendelkezésre bocsátott javak felhasználása tekintetében az egyház ke­zét, illetve bizonyos pénzmozgások a pénzmosás gyanúját kelthetik.4 Nem is be­szélve arról a helyzetről, amit az okoz, ha az adott egyházi intézmény mindenképp megkapja a központtól a költségvetésben megállapított keretet, ez pedig felelőt­len, helyesebben tékozló vagyonkezeléshez vezet, azzal a paradoxonnal, hogy minden a költségvetés szerint történt, de mindent el kell költeni, igazolni kell, hogy minderre szükség van, mert jövőre esetleg kevesebb lesz a kiutalt összeg. A katolikus egyház az anyagi javakkal kapcsolatosan megfogalmazza a maga társadalmi tanítását is, melyeket az egyes társadalmak polgárainak és államainak megfontolásul terjeszt elő, másrészt tanítása elveit a maga jogrendjében pedig ér­vényesíti. 2 Vö. Marano, V., Patrimonio religioso e dialogo con le chiese nell’Unione Europea, in Libéria religiosa e rapporti Chiesa - società politiche (Quademi di Mendola 15), Milano 2007. 215. 3 Vö. MORICE, h., Jézus lelke. Tanulmány Krisztus jelleméről (Fordította: NAGY L.), Budapest 1932. 64-65. 4 Vö. DALLA Torre, G., La nuova normatíva vaticana sulié attivitá illegali in campo finanziario e monetario, in Ius Ecclesiae 23 (2011) 109-116.

Next

/
Thumbnails
Contents