Kánonjog 17. (2015)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 123 nak) a leírása mintaszerűen történt a kötetben. Az általános összehasonlítás után kap helyet a szentszéki bíróságok eljárásrendjének pontos ismertetése (pp. 65-91), amelyhez mind a Corpus iuris canonici megfelelő helyeinek kiegyensúlyozott értelmezését, mind Gulielmus DURANTIS 1271 -bői származó klasszikus művének, a Speculum Iudiciale-nak az anyagát következetesen és sikeresen használják fel a szerzők, szintén alkalmazva a témában megjelent legújabb nemzetközi szakirodalmat, különösen Charles DONAHUE JR., Orazio CONDORELLI, Franck ROUMY, és Mathias SCHMOECKEL írásait, nem feledkezve meg a kérdésben releváns régebbi és újabb hazai tanulmányokról és kötetekről sem. Mindennek fényében, kellően biztos alapokon foghattak hozzá a Szerzők a pozsonyi ügy lefolyásának ismertetéséhez. A korábbi tanulmányok megteremtették azt a kánonjogi szakterminológiai alapot, amelynek felhasználásával a konkrét kérdések - a keresetlevél, a per delegált bírókra történő rábízása, majd a Pozsonyban történő tárgyalási rend kifejtése, az ítélethozatal, ill. a másodfokú ítélet - kortárs egyházjogi bemutatása adekvát módon tudta összegezni az 1424 és 1425 között zajló jogi tényeket (pp. 93-162). Érdekes - azonban a téma szempontjából nélkülözhetetlen kitérő - a Pozsonyi Káptalant megillető tizeddel kapcsolatos 5. tanulmány (pp. 163-178), amely további adalékokkal világitj a meg, nemcsak a konkrét témát, hanem a tizeddel és a káptalannal összefüggő kortárs intézménytörténeti kérdéseket. Hasonló indokkal kötődik a főtémához a 6. tanulmány, amely az 1397. évi 63. te.-végrehajtását vizsgálja (pp. 179-199). Az egyház - itt a Pozsonyi Káptalan - részvétele az ország védelmében, mint ismert, alapvetően rendkívüli hadiadó kivetését jelentette. Ehhez a kérdéshez a szerzők alapos vizsgálatnak vetették alá az okleveles forrásokat, különös tekintettel a Zsigmondkori oklevéltárra és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Collectio Diplomatica Hungarica állományára, ill. a Pozsonyi Káptalani Levéltár anyagára, és az eredményeket kommentált táblázatokban mutatták be (pp. 182-184, 185-187, 194, 199). Az Adattár (pp. 201-221), mint a kötet második nagy egysége, négy pontból épül föl, melyek mindegyike nélkülözhetetlen a közölt okleveles anyag megértéséhez. Az első kifejtés Bodonyi Domokos prépost (pp. 202-208), Sóvári Sós László prépost (pp. 208-213), és Vicedomini Máté vikárius (pp. 213-221) biográfiáját tartalmazza. Mindhárom egyházi méltóság kulcsszereplő a kötetben tárgyalt per folyamatában. A prozopográfiai adattár a tárgyalt oklevelekben előforduló neveknek és titulusaiknak a felsorolását tartalmazza a levéltári jelzettel együtt (pp. 223-235). Ezt követi a káptalani birtokokról szóló adatári rész (pp. 237-240). Az adattárat lezáró kronológia az egyházi per egyes releváns jogcselekményeinek időbeli viszonyához nyújt fontos támpontot (pp. 241-244). A harmadik egység, az Oklevéltári rész, amely a kiadási elvek rögzítése (pp. 247-248), valamint az előforduló kánonjogi latinitás egyediségét magukon hordozó szakkifejezések értelmezésének felsorolása után (pp. 249-250) közli kronologikus sorrendben a kritikai apparátussal ellátott oklevél-anyagot, az 1420. június 1-i dátumtól kezdve (pp. 251-348). A latin szöveg kiadása mintaértékű, marginális sorszámokkal ellátott, precíz, kétség esetében pedig kritikai megjegyzést fűz a konkrét helyhez. A tizenöt oklevél szövegét az oklevél indokának kurzív forrná-
