Kánonjog 17. (2015)

KÖNYVSZEMLE

Könyvszemle

117

re méltók, mivel Szuromi professzor egy alaposan kidolgozott hosszabb összehasonlítást közöl - saját álláspontjának bemutatásával együtt - a régebbi kánonjogtörténeti kutatási eredmények és Karl-Georg Schon legújabb következtetéseinek egymáshoz való viszonyát vizsgálva, felhasználva mindehhez Wilfried Hartmann és Gerhard Schmitz megfontolásra méltó nézeteit is (pp. 35-44). Mindezt egy egyedülálló elemzéssel folytatja, egy másik kulcsfontosságú nyugati kánongyűjteményről, nevezetesen a Decretum Burchardi Wo rmalien s is-vő 1 (pp. 45-58). A fejezetben a Szerző - felhasználva az összehasonlító szövegkritikának azon eszközeit, amit az elmúlt három évben már sikeresen alkalmazott a gyűjtemények analízise során - arra törekszik, hogy mindazon új elméletet és hipotézist mérlegeljen, amely nélkülözhetetlen adalékkal szolgálhat a gyűjteménnyel kapcsolatos tudományos összkép kialakításához. A gregoriánus reformról két fejezet erejéig olvashatunk. Az első a Diuersorum patrum sententiae sive Collectio in LXXIV titulos digesta szerkezetének és tartalmának van szentelve, különös tekintettel a gyűjtemény legelső szövegformája kapcsán felmerült eredet és lokalizáció kérdésére (vö. Linda Fowler-Magerl és Christof Rolker kutatásai). Szuromi professzor megfontolandó megjegyzést fűz ehhez a legújabb vizsgálati eredményhez, a 2013-ban és 2014-ben Párizsban végzett saját megfigyelései alapján (vö. Bibliothèque Nationale, lat. 13658) [pp. 59-68], A második gregoriánus fejezet a „legjobb gregoriánus gyűjteménnyel” (vö. Alphons M. Stickler), azaz a Collectio canonum Anselmi Lucensis-szel foglalkozik, szisztematikus formában bemutatva annak különböző eredetű elsődleges forrásszövegeit (patrisztikus, pápai, zsinati, római jogi), valamint a kollekció egyes recenzióinak szövegfejlődését és azt a kulturális hátteret, amit a kortárs Lucca-ban találhatunk. Ehelyütt a szerző kitér a székesegyházi oktatás egyetemi képzéssé történő átalakulásának jellegzetességeire, a kánonjogtudomány vonatkozásában (pp. 69-82). A következő fejezet egy nagy ívű, de annál részletesebb áttekintés „Ivó törekvése a teljes egyházfegyelem forrásainak az összegyűjtésére” címmel, amely elméletet Szuromi Szabolcs dolgozta ki és vezette be a Gratianus előtti kánongyüjtemények kritikai elemzésének módszertanába (pp. 83-106). Martin Brett és Bruce Brasington kollégáikkal együtt a Chartres-i Szt. Ivó nevéhez köthető kánonjogi szövegcsaládok egyre tökéletesebb on-line kiadásán fáradoznak, amelyhez a szövegkritika különböző eszközeit alkalmazzák. Ennek során - amint az az on-line kiadás bevezető tanulmányaiból és kódexleírásaiból, valamint bibliográfiájából is jól látható - munkájukhoz felhasználják Szuromi professzor koncepcióját és megfigyeléseit (leginkább paleográfiai és kodikológiai téren). Legutoljára Peter Landau, müncheni professzor volt az, aki arra vállalkozott, hogy a fenti kutatócsoport és Szuromi Szabolcs megfigyeléseit saját korábbi kutatási eredményeivel ötvözve, egy egységes elméletet állítson föl Chartres-i Szt. Ivó tevékenységére nézve (Szuromi, Anzelm Szabolcs, From a Reading Book to a Structuralized Canonical Collection. The Textual Development of the Ivonian Work (Recenzió), in De Processibus Matrimonialibus 19/20 [2012/2013] 605-607). Ezt a figyelemreméltó és mértékadó koncepciót Szuromi professzor kellően körültekintő módon beépítette a jelen kötetbe. A legutolsó fejezet igyekszik felvázolni azt a folyamatot, hogy miként fejlődött a kánongyüjtemé-