Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Franco Anelli: Az egyetem, az új humanizmus és a tudás egysége
10 Franco Anelli végső egyeduralkodóvá. Zygmunt Bauman így foglalja össze korunknak ezt az állapotot: „Az egyéni szabadság, ami valaha teher és probléma volt (talán maga „a” probléma) a rend építői számára, ez lett az előnye és legfőbb erőforrása az emberi univerzum folytonos önteremtése folyamatának. A posztmodern nők és férfiak biztonságuk egy részét feladják egy kis boldogságért. A modemitás keltette rossz érzés abból a biztonságérzetből fakadt, amely a szabadságnak túl, korlátozott szerepet juttatott az egyéni boldogság keresésében. A posztmodem kor rossz érzése abból a fajta szabadságból fakad a gyönyör keresésében, amely túl kicsiny helyet biztosít az egyéni biztonságnak.”3 Amikor abszolút érvénnyel követeljük a jogokat, amelyekhez nem csatlakozik kötelesség a társadalom többi része felé, ennek gyökere az értékek deregularizációja, s ezt pedig az etika visszaszorulása okozza s az, amit a Caritas in Veritate a Populorum Progressio nyomán technokrata ideológiának nevez. Míg az egymással szemben álló politikai blokkokban a hatalom a technikát a politikai ideológia szolgálatába állította, ma Martin Heidegger híres próféciája szerint4 igyekszik megszabadulni minden zálogtól. A német filozófusnak a technikáról szóló gondolatai segítenek megragadni az egyik premisszát, amellyel a modemitás előkészítette annak eljövetelét, amit ma posztmodernitásnak nevezünk. „Az újkor történetében, amely a modem emberiség történelme, az ember mindenütt, mindig arra törekszik, hogy maga legyen a középpont és a mérték, a domináns, vagyis arra, hogy érvényesítse biztonságát. Ehhez arra van szüksége, hogy mindinkább meggyőződjön a maga képességeiről és uralkodása eszközeiről, és mindig újra feltétlen szolgálatába állítsa ezeket ”5 Ezért ellen kell állnunk a posztmodemitás tipikus folyamatának, amit Jean-François Lyotard úgy ír le,6 mint amikor a világ értelmezési kísérlete összeomlásakor, a meggyengülés következik be az egyén és tulajdon kulturális hagyománya között. Ebben a folyamatban veszti el tekintélyét az iskola és az egyetem, mint a szocializáció és érték terén iránymutatást adó intézmények. Joseph Ratzingernek köszönhetjük a jelen folyamatok pontos és éles szemű elemzését. Ő világított rá, hogy a „technika ideológiája” a relativizmus kultúrájában gyökerezik. Amikor XVI. Benedek néven pápa lett, azonnal arra figyelmeztetett, milyen veszélyeket hordoz az individualista humanizmus: piaiakul a relativizmus diktatúrája, amely semmit nem ismer el véglegesnek, s végső mércéje egyedül az én és az én vágyai ”.7 Ezt az ítéletet osztja Ferenc pápa is: „A posztmodern és 3 BAUMAN, Z., La società deU’incerlezza, Bologna 1999. 10. 4 Lásd egyebek mellett Heidegger híres müncheni beszédének szövegét, HEIDEGGER, M., Die Frage nach Technik, 1953 (ford, olaszra: HEIDEGGER, M., La questione della tecnica, in Saggi e discorsi, Milano 1976. 5 HEIDEGGER, M., Der europäische Nihilismus [1940, in Nietzsche II, HGA 6.2], Frankfurt am Main 1997 (ford, olaszra: Il nichilismo europeo, in VOLPI, F. [a cura di], Nietzsche, Milano 2005. 655. 6 LYOTARD, J.F., La Condition postmoderne: rapport sur le savoir, 1979 (ford. FORMENTI, C.), La condizione postmoderna: rapporto sul sapere, Milano 1981. 7 RATZINGER, J., Missa pro eligendo romano pontifice (homília a Szent Péter Bazilikában 2005. április 18-án).
