Kánonjog 16. (2014)

TANULMÁNYOK - Artner Péter: A plébánosi hivatalból való elmozdítás

A PLÉBÁNOS! HIVATALBÓL VALÓ ELMOZDÍTÁS 29 ges megvárnia, hogy egy helyen gyűlölet alakuljon ki ahhoz, hogy lépéseket te­hessen a plébános elmozdítására; már az ellenérzés megj elenésekor is intézkedhet. Nem szerepel továbbá ebben a mondatban az a kitétel sem, hogy az elmozdítás ak­kor is alkalmazható, ha a megvetés esetleg jogtalan (iniustum). A CIC 1740. ká­nonban azonban olvasható, hogy elmozdítható a plébános akkor is, ha az ahhoz vezető okok rajta kívül állók. Talán ez az a kánon, amely kapcsán leginkább szem előtt kell tartanunk, hogy a plébános elmozdítását a közjó indokolja, nem pedig a plébános (feltételezett) tör­vénytelen cselekedete miatti megtorlás vagy a plébános megdorgálása.38 Az ellenérzésnek a plébános személye és nem a plébánosi hivatal, az egyház, vagy az egyház tevékenysége ellen kell irányulnia39, és olyannak kell lennie, ami megakadályozza abban, hogy eredményes vagy hatékony munkát végezzen. Ez lehet túlzottan világias életmód, nyílt pártpolitizálás, családok, az egyházközsé­gen belül levő „érdekcsoportok” közötti vitában való nyílt állásfoglalás, vagy olyan viselkedésmód, ami megosztja a közösséget. Azonban lehet nyilvánvaló ál­lásfoglalás egy vélemény mellett - vagy ellen - olyan kérdésben is, ami az egyház életét és tanítását közvetlenül nem érinti (pl. nukleáris energia), ha az képes meg­osztást okozni. Az is előfordulhat, hogy azért vetik meg a plébánost, mert túlzottan határozottan áll ki a katolikus tanítás mellett, vagy vitatott társadalmi kérdésekben a közösség többségével ellentétes álláspontot képvisel. Az ellenérzésnek nem feltétlenül kiváltója maga a plébános. Lehet, hogy ártatla­nul megvádolták valamivel, ami ellen nem tud védekezni, vagy hamis vádak után felmentették, ill. a rá kiszabott büntetést már le is töltötte, de nem képes a jó hírét helyreállítani. A jó hímév elvesztésének hátterében egy kánonjogilag nem büntethe­tő, de törvénytelen cselekedet is állhat, ami botrányt okozott. Ilyen esetben, ha a bot­rányt kiváltó cselekedet esetleg nem büntethető, a botrány miatt a plébános elhe­lyezhető, még ha azt nem is ő hozta létre. Szemléletes hasonlattal élve: egy cigaret­tacsikk eldobása csak szemetelésnek minősül, de ha az erdőtüzet okoz, akkor a csik­ket eldobó a felelős érte. Elutasíthatják a plébánost továbbá anyanyelve, származá­sa, etnikai hovatartozása miatt is, vagy a családjával kapcsolatos ellenérzések miatt. Még ha ezek az okok esetleg nem is igazak - sőt sértik az egyenlő emberi méltóság­hoz való jogot, amelyet az Egyház a teremtésből vezet le -, a közösség konszolidált működése és az Egyház missziós célja érdekében, szükséges az elmozdítás mérlege­lése és a megfelelőbb lelkipásztori területtel való megbízás. Amennyiben az ellenérzés vagy a jó hír elvesztése csak néhány ember vonatko­zásában áll fenn esetleg a plébános egy-egy döntése miatt, nem szükséges (és jogi­lag nem is indokolt) az elmozdítást alkalmazni, hiszen minden hivatal vezetőjével szemben fogalmaznak meg kritikákat, amikor némely határozatukkal az érintettek nem értenek egyet. Az sem elegendő, hogy ha esetleg a hívek számbeli többségé­38 Marzoa, Á. - MIRAS, J. - RODRÍGUEZ-OCANA, R. (ed.), Exegelical Commentary on the Code of Canon Law, IV/2. 2116 (MARZOA, Á.). 39 MARZOA, Á. - MIRAS, J. - RODRÍGUEZ-OCANA, R. (ed.), Exegetical Commentary on the Code of Canon Law, IV/2. 2117 (MARZOA, Á.).

Next

/
Thumbnails
Contents