Kánonjog 16. (2014)

TANULMÁNYOK - Artner Péter: A plébánosi hivatalból való elmozdítás

A PLÉBÁNOSI HIVATALBÓL VALÓ ELMOZDÍTÁS

21

lek nem álltak fenn, ott a közigazgatási úton történő elmozdítást lehetett végrehajtani. Mivel az elmozdítás már ebben az időben sem tisztán büntetés volt, alkalmazták kíméletesebb, fegyelmi intézkedésként is, különösen akkor, amikor a plébános viselkedése nem megfelelő vagy méltatlan volt, de az nem szolgáltatott kellő indokot büntető eljárás lefolytatására vagy a hivataltól való megfosztásra.7

A hivatalból való, hanyagság miatti, közigazgatási eljárással történő elmozdítást a CIC (1917) előtt 1910-ben a Szent Zsinati Kongregáció szabályozta a Maxima Cura kezdetű dekrétumával.8 Azt megelőzően a megyéspüspökök döntésére volt bízva, hogy bizonyos súlyos hanyagságok esetén milyen formában büntetnek, de a plébánosok, a büntetésekkel terhelve is kötelesek voltak feladatukat ellátni.9 A Maxima Cura-ban az elmozdítás mint legvégső fegyelmi eszköz szerepelt a plébánosoknál, amit csak akkor lehetett foganatosítani, ha sem lelkipásztori segítő (pl. káplán) odahelyezésével sem más fegyelmi eszköz alkalmazásával nem lehetett a bajt orvosolni, vagy a baj örökös volt, vagy a betegségbe való visszaesés veszélye állandóan fennállt, illetve a kötelezettségek megszegése két figyelmeztetés után is megmaradt.10

A CIC (1917) Can. 2147 felsorolta azokat az okokat, amik miatt egy plébános elhelyezhető volt a hivatalából. Noha a Can. 2147, valamint a Can. 2157 még különbséget tett az elmozdítható és elmozdíthatatlan plébánosok között, az elmozdítás okaként mind a két esetben ugyanazokat kerültek felsorolásra. Ezek a lelkipásztori ellátást, azaz a plébános elsődleges feladatait érintették, melyeknek a súlyos és hosszú ideig tartó elhanyagolása a plébániai közösség lelki kárát okozták. Emellett a CIC (1917) Can. 2182-ben és Can. 2382-ben foglaltak súlyos és ismételt megsértése esetén meg is lehetett fosztani a plébánost a hivatalától, viszont az ilyen helyzetben is mérlegelni kellett a mentő vagy enyhítő körülményeket.11

Noha a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) alapelvként szögezte le a plébánosi hivatal állandóságát, megszüntette az elmozdítható és elmozdíthatatlan plébánosok közti különbséget és előírta a plébánosok áthelyezésére és elmozdítására vonatkozó eljárás egyszerűsítését.12

7 MEIER, C. A., Penal Administrative Procedure Against Negligent Pastors, 48-49.

8 SACRA Congregatio CONSISTORIALIS, Deer. Maxima Cura (20 aug. 1910): AAS 2 (1910) 636-648.

9 MEIER, C. A., Penal Administrative Procedure Against Negligent Pastors, 10.

10 FULTON, D., Administrative Romoval of Diocesan Priests from the Office of Parochus: Causes and Procedure, Roma 1996. 20-21.

11 MEIER, C. A., Penal Administrative Procedure Against Negligent Pastors, 129.

12 „A plébánosoknak a maguk plébániáján rendelkezniük kell azzal a hivatali stabilitással, amit a lelkek java megkíván. Ezért megszüntetve az elmozdítható és el nem mozdítható plébános megkülönböztetést, felül kell vizsgálni és egyszerűbbé kell tenni a plébánosok áthelyezését és elmozdítását, hogy a püspök, betartva a természetes és kánonjogi méltányosságot, jobban tudjon gondoskodni a lelkek szükségleteiről. A plébánosokat pedig, akik előrehaladott koruk vagy más komoly ok miatt nem tudják kielégítően és eredményesen betölteni hivatalukat, nagyon kérjük, hogy önként vagy a püspök fölhívására mondjanak le hivatalukról. A püspök pedig gondoskodjék a lemondottak illő ellátásáról” (CD 31).