Kánonjog 15. (2013)
TANULMÁNYOK - Artner Péter: Büntetendő cselekmények az egyházi hatóságok és az egyház szabadsága ellen
38 Artner Péter büntetés nem alkalmazható. Ezt a figyelmeztetést az idevonatkozó kánon előírásának megfelelően az egyházmegye titkos levéltárában kell őrizni (1339. kán. 3. §). Az ordinárius, aki figyelmeztetést ad ki a tanítás katolikus egyháztól való elvetett mivoltával kapcsolatban, lehet a saját ordinárius, a helyi ordinárius, vagy bárki, aki ordináriusnak számít. Az Apostoli Szentszék pedig, tekintettel arra, hogy hitbeli dolgokról van szó, alapvetően a Hittani Kongregáció.33 A büntetések meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy az illető milyen tant tagad, illetve, hogy milyen jellegű előírásnak nem engedelmeskedik, hiszen a komolyabb tanítás tagadása, illetve a fontosabb dologban való engedetlenség súlyosabb büntetést kíván. Az 1330-as kánon fontos lehet az itt említett bűncselekmény megítélésével kapcsolatban. Ez ugyanis kimondja, hogy „Azt a büntetendő cselekményt, amely nyilatkozatban vagy az akarat, a tan vagy a tudás más kinyilatkoztatásában áll, végre nem hajtottnak kell tekinteni, ha ezt a nyilatkozatot vagy kinyilvánítást senki nem észleli.” Mivel az említett büntetendő cselekmények megvalósulása az akarat vagy a tudás egyfajta kinyilvánításában áll, ha ezt nem érzékeli senki, akkor nem beszélhetünk kánonjogi értelemben bűncselekményről. Ennek oka az, hogy a 1321. kán. 1. §-a szerint a büntethetőség csak akkor áll be, ha egy törvény vagy parancs külső megsértése történt meg.34 Ez a külsőség adja meg az egyik alapvető különbséget a bűn és a bevégzett bűncselekmény között.35 Itt a külső megsértés, mintegy második értelemben is36, abban áll, hogy ezt a megnyilvánulást valaki érzékeli. Az érzékeléshez az szükséges, hogy maga a cselekedet (a kinyilvánítás) eljusson a másik személy tudatáig. Ha az nem érti, vagy nem fogja fel a megnyilvánulást, akkor nem beszélhetünk bűncselekményről. Nem szükséges azonban, hogy az illető a cselekedetet, mint bűncselekményt érzékelje.37 Végre nem hajtottnak kell tekinteni a cselekedetet addig, amíg ez a külső érzékelés meg nem történik. Ha ez megtörténik, akkor létrejön a bűncselekmény. Azonban ha a két esemény, a ki- nyilvánítás és az érzékelés között hosszú idő telik el, akkor felvetődik az elévülés kérdése. Ha letelt a jogszabályokban megállapított elévülési idő a kinyilvánítás és az érzékelés között, akkor nem indítható meg a büntetőeljárás. Ez a kánon azonban egy fictio iuris, vagyis a cselekedetet végre nem hajtottnak kell tekinteni (non consummatum censendum est) a leírt esetben, azaz a bűncselekmény megtörtént, csak nem létezőnek számít. Az ilyen esetben azonban nagy valószínűség szerint az illetékes egyházi elöljáróhoz sem jut el a cselekmény híre, úgyhogy figyelmeztetést sem adnak ki, azaz „a figyelmeztetés utáni kitartás” kritérium nem valósul meg. 33 CALABRESE, A., Diritto Penale Canonico, 269. 34 BEAL, J. P. - CORIDEN, J. A. - GREEN, T. J. (ed.), New Commentary, 1548 (GREEN). 35 WOESTMAN, W., Ecclesiastical Sanctions and the Penal Process, 40. 36 De PaOLIS, V., De Sanctionibus in Ecclesia, 66. 37 ERDŐ P., Egyházjog, 618.
