Kánonjog 15. (2013)
KÖNYVSZEMLE
122 KÖNYVSZEMLE nek is. Ezen kérdéskör aprólékos analízisének szenteli a Szerző az V. fejezetet (91-120). Sajátos fejezet a VI., amely a büntetőjogon kívüli bűnök problematikájával foglalkozik a hatályos Egyházi Törvénykönyv tükrében, a szentségek, a szentelmények és az egyházi eljárások tekintetében (121-130). A Szerző nyolc világos és egyértelmű bekezdésben foglalja össze a kötetében bemutatott, elemzett és kiértékelt problémát, amely sajátos erkölcsi jogi, teológiai és kánonjogi vonatkozásokkal is rendelkezik egyaránt (131-133). Különösen is figyelemre méltó az Erdő Péter által a kötetben alkalmazott módszer, amely a biblikus és patrisztikus alapok, valamint a szentségtani kérdések folyamatos szem előtt tartásával, állandó teológiai jellegű reflexióját adja az egyes korszakokban megjelenő kánoni forrásoknak, jogalkotásnak, magyarázatoknak, következtetéseknek és jogalkalmazásnak. A Szerző behatóan elemzi a kánonjogtudomány legkiemelkedőbb egyházjogászainak álláspontját, Hostiensis érvelésétől kezdve (XIII. sz.) a XV-XVII. század nagy klasszikusain keresztül (vö. pl. Alfonso de Castro; Martin de Azpilcueta; stb.) egészen napjainkig. Teszi ezt úgy, hogy határozottan megfogalmazza, a mindezek tükrében és kellő megfontoltsággal kialakított saját álláspontját. A kötet szerkezetét gazdagítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának a mü elején olvasható ajánlása (5-7); valamint a rövidítések (135-136) és a felhasznált irodalomjegyzéke (137-151). Az olvasó nem természetjogi monográfiát tart a kezében, hanem egy olyan elemzést, amely a lehető legtágabb horizonton - teológiai, kánonjogi, és jogi értelemben egyaránt - a történelemben megjelent egyes mértékadó álláspontok bemutatásával és vizsgálatával törekszik rámutatni az erkölcs és a jog kapcsolatára, a bűn és a bűncselekmény kategóriáján keresztül. Erdő Péter ezzel a tartalmában, módszerében és logikus tárgyalási technikájában letisztult munkájával újra kiemelkedő példáját adja nemcsak a kánonjogi irodalom története során felhalmozott értékek gazdagságának és nélkülözhetetlenségének; hanem saját, a szenttudományokban és a jogtudományban való széleskörű tájékozottságának, valamint az erkölcsi jó, az igazság és az igazságosság szeretetének, egyszóval: az ember és az emberi közösség értéke megbecsülésének. SZUROMI Szabolcs Anzelm O.Praem. KUMINETZ G., Klerikusok kézikönyve (Bibliotheca Instituti Postgradua- lis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae II/4), I-II. Budapest 2012, pp. 797 + 587 Ki is a felszentelt szolgálattevő? Miben áll sajátos küldetése? Mit is nevezhetünk ténylegesen papi hivatásnak, amelynek formálása intézményes és személyes cselekmények által egyaránt történik? Hogyan kapcsolódik a felszentelt szolgálattevő lelkipásztori élete - elsősorban szentség és szentelmény kiszolgáltató, valamint az egyház nevében végzett tanítói tevékenységével - a rábízott krisztushívőkéhez? Ezek azok a kérdések, melyek számtalanszor, sokféle formában fogalmazódnak meg, még a gyakorló katolikusok körében is, de csak ritkán kerülnek megválaszolásra. Pedig már maga az első kérdés megadja a klerikusokra vonatkozó leglényege
