Kánonjog 14. (2012)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyedi közigazgatási intézkedések középkori kánoni forrásai és kategóriái
AZ EGYEDI KÖZIGAZGATÁSI INTÉZKEDÉSEK KÖZÉPKORT KÁNONI FORRÁSAI... 65 nek egyedi esetre történő felfüggesztését több alapvető egységben tárgyalták a kánonjogászok: a felmentés általában; a házasságot érintő felmentések; a fogadalmak alóli - beleértve a szerzetesi fogadalmakat - dispensatio, valamint a kötelező böjt és önmegtartóztatás alól adható felmentések. A felmentések általános osztályozásánál, annak formája és tartalma tekintetében, megkülönböztették a kifejezett, a hallgatólagos; a feltétlen és a feltételes; illetve az egyedi esetre vagy az ismétlődő cselekményre vonatkozó felmentést.86 Ha az a törvény egészének kötelezőjellege alól mentesített úgy beszéltek dispensatio perfecta-ról; ha ellenben csak egy része alól, úgy az a dispensatio imperfecta kategóriába tartozott. Saját törvénye alól minden törvényhozó jogosult volt a felmentés megadására a „Minden dolog, amely ok által keletkezett, ugyanazon ok által el is enyészik” jogelv alapján, amelyet a IX. Gergely pápa nevéhez kötött jogi regulák élén olvashatunk. Hasonlóan a regulae iurisban a VIII. Bonifác által kihirdetett Liber Sextus VI. 5. 12. 1-ben szereplő 46. elvből következett, hogy a konkrét törvényt megalkotó törvényhozó hivatali utódja is jogosult a felmentés megadására (vö. Is, qui in ius succedit alterius, eo iure, quo ille uti debetit), akár megbízottja útján, mivel „amit az ember maga megtehet, más által is megteheti” (vö. VIII. Bonifác pápa 68. regulája)87. A plébános önmagában nem rendelkezett fakultással egyetlen felmentés megadására sem, ehhez szüksége volt a helyi ordinárius kifejezett felhatalmazására, aminek a pontos területeit megtaláljuk a Decretum Gratiani D. 5. c. 17 de cons.-ban88, és a Liber Extra 3. 46. 2-ben.89 A dispensatio-hoz feltétel volt a iusta causa - vagyis az ésszerű ok - megléte, amely lehetett belső {interior) vagy külső {exterior). A források a külső ok esetében külön említik az egyház közjavából fakadó felmentést, vagyis az ex bono communi-t.90 A felmentés - ha nem egy konkrét esetre adták - akkor a kiváltsághoz hasonlóan szűnt meg. Konklúzió A fenti elemzésből kellően világosan kitűnik, hogy a hatályos latin egyházjogban szereplő egyedi közigazgatási intézkedések régi - általában a római jogig visszanyúló - tradícióval rendelkeznek, és a rájuk vonatkozó egyházi kánoni norhumanae temeritatis audacia plantat, apostoliéi culminis censura divellat, nec patiatur in argo dominico preversae congregationis vepres excrescere, cui proprium est, divina opitulante gratia virtutes sercere, ac vita radicitus exstirpare. Nulli ergo, etc. FRIEDBERG II. 1213-1214. 86 VERMEERSCH, A. - CREUSEN, J., Epitome iuris canonici, I. 105. 87 VI 5. 12. 1: (...) Per ilia verba privilegii: „In speciales et proprios ecclesiae Romanae filios vos recepimus”, dictos fratres exemptos non intelligi, et ipsos ex illo in proprios eiusdem ecclesiae filios fuisse receptos, quod ab alio quam a Romano Pontifice vel legato ab eius latere destinato interdici vel excommunicari a quoquam non valent declaramus (...). FRIEDBERG II. 1107-1108. 88 D. 5 c. 17 de cons.: Ieiunia in ecclesia a sacerdotibus constituta sine rationabili necessitate non soluantur. FRIEDBERG I. 1416. 89 X 3. 46. 2: (...) Praeterea postulasti apostolicum responsum habere de illis, qui in quadragesima vel in aliis ieiuniis solennibus infirmantur , et petunt sibi esum carnium indulgeri (...) quod, quum non subiaceat legi necessitas, desiderium infirmorum, quum urgens necessitas exigit, supportare potest et debes, ut maius in eis periculum evitetur. FRIEDBERG II. 650-651. 90 VERMEERSCH, A. — CREUSEN, J., Epitome iuris canonici, I. 107.
