Kánonjog 14. (2012)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Az egyházi közigazgatási jog mint önálló jogág

AZ EGYHÁZI KÖZIGAZGATÁSI JOG MINT ÖNÁLLÓ JOGÁG

11

gyéspüspök) ezek a hatalomfajták teológiai okból összetartoznak. A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) teljes következetességgel egyetlen szent hatalomról beszél20 Noha a CIC (1917) külön részt szentel I. könyvében a leiratoknak, a kiváltságoknak és a felmentéseknek21, ezeket közös névvel nem illeti, külön kategóriába nem sorolja. Egyébként is a szó szoros értelmében vett kiváltságon (privilégium) a közös jogtól eltérő jogszabályt értettek22, melyet bizonyos római jogi szövegek alapján lex privata névvel is illettek23. Nehezen fogadták volna el egyedi közigazgatási intézkedésnek azt, amit valójában törvénynek tartottak. Arra itt nem szükséges kitérnünk, hogy kiváltságnak neveztek olyan jogokat is, amelyek egyszerűen a személyek egy kategóriájának jogállását jellemezték, így szóltak például a kleri- kusi kiváltságokról olyan jogosítványok vonatkozásában, amelyeket a hatályos Egyházi Törvénykönyv „A klerikusok kötelezettségei és jogai” fejezetcím alatt foglal össze24. Az egyedi közigazgatási intézkedés átfogó kategóriáját pedig nem is alkalmazták.

V. Az 1983-ás Codex Iuris Canonici

Konkrét kérdésünk mármost az, hogy a hatályos kánonjog - különösen az 1983-as CIC alapján - ismeri-e a közigazgatási jogot mint jogágat, vagy ha nem, lehet-e, illetve szükséges-e rendelkezései alapján ilyen jogágat megkülönböztetnünk a katolikus kánonjogban.

Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy - főnévként használva - az administratio a hatályos kánonjogban is inkább jelenti a vagyonkezelést25, igei alakban pedig a szentségek26, sőt a szentelmények27 kiszolgáltatását, mint a köz- igazgatást. Ugyanakkor megejgyzendő, hogy szentségek kiszolgáltatója többnyire minister (sacramenti)28 néven szerepel, az administrator szó viszont inkább az egyházkormányzattal kapcsolatos ténykedés végzőjére utal. Ilyen értelemben be20 Vö. CELEGHIN, A., Origine e natura della potestà sacra. Posizioni postconciliari, Brescia 1987. VlSCOME, F., Origine ed esercizio della potestà dei vescovi dal Vaticano I al Vaticano 11. Contesta teologico-canonico del magistero dei “recenti Pontefici” ((Nota Explicativa Praevia 2) [Tesi Gragoriana, Serie Diritto Canonico 21], Roma 1997. NAVARRETE, U., Unità della "Potestas Sacra" e molteplicità dei "Munera Christi et Ecclesiae", in MlRABELLI, C. — FELICIANI, G. — FÜRST, C. G. - PREE, H. (Hrsg.), Winfried Schulz in memoriam. Schriften aus Kanonistilc und Staatskirchenrecht (Adnotationes in lus Canonicum 8), Frankfurt am Main 1999. II. 569-603.

21 CIC (1917) Lib. I, tit. 4-6.

22 Vö. pl. JONE, H., Gesetzbuch des kanonischen Rechtes. Erklärung der Kanones, I. Paderborn 1939. 79.

23 Vö. pl. ISIDORUS HISPALENSIS, Liber etymologiarum, Lib. V, c. 18, n. (átveszi Gratianus Decretuma: D. 3 c. 3). Ld. még: VAN HOVE, A., De privilegiis. De dispensationibus (Commentarium Lovaniense in CIC), I/V. Mechliniae-Romae 1939. 4-12, nn. 1-8. LEFEBVRE, CH., Privilège, in Naz, R. (dir.), Dictionaire de droit canonique, VII. Paris 1965. 225-229.

24 CIC 237-289. kk.

25 Pl. CIC Lib. V, Tit. II, De administratione bonorum (1273-1289. kk.).

26 Pl. CIC 844. k„ 847. k., 863. k„ 878. k„ 884. k., 886. k., 918. k„ 921. k. 3. §.

27 Pl. CIC 1167. k. 2. §, 1168. k.

28 Pl. CIC Lib. IV, Pars I, Tit. I, cap. 2, De baptismi ministro (861-863. kk.); uo. Tit. II, cap. 2, De confirmationis ministro (882-888. kk.), stb.