Kánonjog 13. (2011)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - II. rész
16 Erdő péter és egyházi tilalommal (interdictummal) sújtottakat a büntetés kiszabása vagy ki- nyilvánítása után (915. k., 1331. k. l.§2. sz., 1332. k.), de azokat az egyéb személyeket sem, „akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak” (915. k.). Ez utóbbi esetben magának a bűnnek - és nem valamely egyházi büntetésnek - a közvetlen jogkövetkezményével állunk szemben. Ahhoz azonban, hogy maga a bűn legyen az eucharisztiához bocsátás tilalmának oka, annak nyilvánvalónak {manifestum), súlyosnak {grave) kell lennie, az elkövetőnek pedig makacsul ki kell tartania benne. Az ezzel kapcsolatos különböző értelmezések bizonyos amerikai politikusok megáldoztatása tekintetében vitákra adtak alkalmat. Gyakoribb helyzet azonban az, hogy újraházasodott elváltak szeretnének szentáldozáshoz járulni, holott házasságuk egyházilag érvénytelennek minősül. Ebben a tekintetben a Hittani Kongregáció már 1973-ban külön is állást foglalt, hangsúlyozva, hogy az érvénytelen házasságban élők nem járulhatnak szentáldozáshoz28. Ugyanezt erősítette meg II. János Pál pápa is Familiaris consortio kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításában'9. Természetesen minden külső jogkövetkezmény tekintetében igaz az, hogy az emberi hatóság a külső tényálláson alapuló vélelmek szerint jár el, vagyis a bűn szubjektív oldalát, illetve az ember kegyelmi állapotát közvetlenül, érzékszervi úton nem tapasztaljuk. A dolog természetéből fakad, hogy a bűn fogalmának a bűnbánat szentségével összefüggő egyházfegyelmi szabályozásban jelentős szerepe van. Ennek a szentségnek a célja és hatása ugyanis éppen a bűnöktől való feloldozás (vö. 959-997. kk.). A 959. kánon közvetett meghatározást tartalmaz a bűnbánat szentségéről. Kijelenti, hogy ebben a szentségben „azok a hívők, akik bűneiket törvényes gyónta- tónak megváltják30, megbánják, és meg akarnak változni, a gyóntató által adott feloldozás révén elnyerik Istentől a keresztség után elkövetett bűneik bocsánatát”. Eszerint tehát az egyház szükségesnek tartja a bűnök megváltását. A külső megnyilvánulás teremti meg a hidat az egyház hivatalos (ez esetben szentségi) tevékenysége és a láthatatlan, kegyelmi valóság (bűn állapota, kegyelem állapota) között. A hívők elnyerik Isten bocsánatát, de egyben kiengesztelődnek az egyházzal is, melyet a kegyelem síkján, bűneikkel megsebeztek31. Bár ez a kánon nem említi kifejezetten, ám a Codexben másutt (978. k. 1. §) világos utalást találunk arra az ősi hitbeli meggyőződésre, hogy a feloldozás bírói jellegű cselekedet {actus iudicialis). Ez a bírói jelleg azonban nem korlátozódik a feloldozásra, hanem a szentség egész kiszolgáltatására (pl. bűnök mérlegelése, elégtétel kiszabása) érvényes32. E bírói jelleg alapján és az egyház összefüggésében érthető, hogy a gyóntató papnak a bűnök érvényes feloldozásához a rendi hatalmon kívül felhatalmazás28 SC Fid., Litt. (11 apr. 1973): OCHOA, X., Leges Ecclesiae post Codicem Juris Canonici editae, Roma 1966kk., V. 6572-6573. 29 1981. XI. 22, Nr. 84: AAS 73 (1981) 185-186; magyarul: Pápai megnyilatkozások, Budapest 1980kk., V. 135. 30 Kiemelés tőlünk! 31 Vö. II. Vatikánt Zsinat, Const, dogm. Lumen Gentium 11. 3' Vö. Communicationes 10 (1978) 50; IOHANNES PAULUS II, Adhort. Ap. postsyn. Reconciliatio et Paenitentia (2 febr. 1984), Nr. 31/11: AAS 77 (1985) 258-259; magyarul: Pápai Megnyilatkozások, Budapest 1980kk., XII. 79-80.
