Kánonjog 13. (2011)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - II. rész
14 Erdő Péter lyek a bűn fogalmában is szerepelnek - legalábbis annak szubjektív oldalát tekintve -, ám a súlyosság kifejezése utal a cselekedet társadalmi hatásaira, illetve a megsértett norma objektív súlyosságára is22. 3. A beszámíthatóság vélelme Mindehhez szervesen társul az a gyakorlati kérdés is, hogy a beszámíthatóságot a szabály külső megszegése után a bírónak vélelmeznie kell (1321.3. §). Ez pedig a büntetőjog működőképességének alapvető feltétele, hiszen ha a bírónak nem a vélelmezett beszámíthatóságot, hanem a tényleges erkölcsi bűnt kellene megállapítania, aligha hozhatna bármikor is határozott ítéletet. Egyébként az 1983-as CIC büntetőjogának mérsékelt hatékonyságát a szakirodalomban sokan észrevétele- zik. Eltekintve a büntetőeljárás nehézkességének problémájától, melyet egyes súlyos bűncselekmények gyors és hatékony megbüntetése érdekében az Apostoli Szentszék a 2000-es években több rendelkezéssel igyekezett orvosolni, magában az anyagi büntetőjogban is található számos elem, mely a büntetés kiszabását vagy (önmagától beálló büntetés esetén) kinyilvánítását mintegy végső lehetőségként tünteti fel. Az 1341. kánon pl. úgy rendelkezik, hogy „az ordinárius csak akkor gondoskodjék a büntetések kimondására vagy kinyilvánítására irányuló bírói vagy közigazgatási eljárás megindításáról, ha megállapította, hogy sem a testvéri figyelmeztetés, sem a dorgálás, sem a lelkipásztori gondoskodás más útjai révén nem lehet eléggé a botrányt helyrehozni, az igazságosságot helyreállítani, a tettest megjavítani”. Ilyen esetekben azonban természetesen ma is csak akkor lehet a büntetéstől eltekinteni, ha annak a fent jelzett módokon minden célja maradéktalanul megvalósul23. Ám a hatályos egyházi büntetőjog azt is lehetővé teszi, hogy a bíró ilyen lelkipásztori megoldások hiányában is „lelkiismerete és józan belátása szerint” elhalássza a büntetés kimondását vagy tartózkodjék annak kiszabásától (1344. k. 1-2. sz.). Ezt ugyan bizonyos igen súlyos bűncselekmények esetén a legújabb instrukciók már kizárni látszanak, általánosságban azonban mindez markáns különbséget jelent a világi büntetőjoghoz képest. Ugyancsak nehezíti a kánoni büntetések kiszabását a gyakorlatban az a tény, hogy a CIC feltűnően sok bűncselekményre meghatározatlan büntetést rendel (pl. insta paena puniatur)24. Mindezek fényében egyértelmű, hogy magának az erkölcsi bűnösségnek a tényszerű bizonyítását nem lehet megkövetelni a büntetés kiszabásához. Ez ugyanis az egész szisztéma működésképtelenségéhez vezetne. Elegendő a beszámíthatóság fent említett kánoni vélelme is (1321. k. 3. §). 22 Vö. De Paolis, V. — ClTO, D„ Le sanzioni nella Cltiesa, 97. Már a Decretum Gratianiban azt találjuk, hogy a büntetendő cselekménynek a bűn általános fogalmához képest jellemzője a súlyosság és a „vádemelésre és elítélésre méltóság” - D. 81 c. 1: Crimen autem est grave peccatum accusatione et dampnatione dignissimum. FRIEDBERG I. 281. 23 Vö. pl. ERDŐ, P., Die Wirksamkeit des kanonischen Strafsystems. Fragen zur Verhängung von Kirchenstrafen auf dem Verwaltungsweg, in AYMANS. W. - HÄRING, S. - SCHMITZ, H. (Hrsg.), Iudicare inter Fideles. Festschrift fur Karl-Theodor Geringer zum 65. Geburtstag, St. Ottilien 2002. 77-91. 24 Vö. pl. Landau, P., Kanonisches Strafrecht heute, in KROPPENBERG, I. - LÖHNK3, M. - SCHWAB, D. (Hrsg.), Recht - Religion - Verfassung. Festschrift für Hans-Jürgen Becker zum 70. Geburtstag, Gieseking Vlg. 2009. 119.
